Tech

A hőség miatt meghajlott a sín, kisiklott egy vonat

Chase Castor / Getty Images via AFP
Chase Castor / Getty Images via AFP

A nyári időszakban sok helyen tapasztalhatunk extrém hőmérsékletet, amely szervezetünk mellett a közlekedési infrastruktúrát is igénybe veszi. Kiemelten igaz ez San Franciscóra, ahol a múlt héten kisiklott egy vonat, miután a sínek elgörbültek a melegben. A vonaton utazók körében szerencsére súlyos sérülés nem történt, nagyjából 50 ember szorult segítségre, írja a Gizmodo. Az elővárosi vonatot üzemeltető Bay Area Rapid Transit (BART) belső vizsgálatából kiderült, hogy az extrém hőmérséklet miatt görbült el a sínpár.

Szakértők szerint a sínek 60 Celsius-fokra melegedtek fel, ami nagyjából 15 fokkal a megengedett hőfok felett van.

A BART szóvivője szerit a többlethő a sín elferdülését okozta, ami a vállalat szerint bármikor előfordulhat, amennyiben a pálya hőmérséklete 10-15 Celsius-fokkal meghaladja az átlagos hőmérsékletet. A szolgáltatónak eddig összesen három szerelvénye siklott ki, azonban sajtóértesülések szerint most először történt olyan eset, amikor a hőség okozta a problémát. Az elmúlt évek távlatában közel sem példátlan a mostani eset: Oregonban például tavaly egy felvonó vezetékei olvadtak meg a melegben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik