Tech

A PC-seknek kedvez az Xbox új megoldása

Nikolas Kokovlis / NurPhoto via AFP
Nikolas Kokovlis / NurPhoto via AFP

A Microsoft, ahogy arról korábban már beszámoltunk, június 30-án teszi elérhetővé az Xbox Cloud Gaming szolgáltatását a 2022-es Samsung tévéken és monitorokon. Ez a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy a mobileszközök és a PC-k után a tévékén és a monitorokon is konzol nélkül tudunk majd játszani. A felhőszolgáltatás ráadásul mind a PlayStation, mind az Xbox kontrollerjeit támogatja.

A Verge szerint azonban itt még nem áll le a Microsoft, ugyanis hamarosan egér- és billentyűzet-támogatással láthatja el az Xbox Cloud Gaming (xCloud) szolgáltatását. Morgan Brown a Microsoft Xbox játékstreaming csapatának szoftvermérnöke elmondta, az Xbox már néhány éve támogatja a billentyűzetet és az egeret is, most pedig azon dolgoznak, hogy ezt a PC-s felhasználók számára is elérhetővé tegyék.

A billentyűzetet és az egeret már most hozzá lehet adni a játékokhoz, és amint a funkció elérhetővé válik, a rendszer jelzi majd azt a játékosoknak.

Ez lehetővé teszi majd az Xbox Cloud Gaming felhasználók számára, hogy ne csak PC-s, hanem Xbox-játékokat is streameljenek egér és billentyűzet használatával. Többek között a Sea of Thieves, a Minecraft, a Halo Infinite és a Fortnite is támogatják ezek használatát az Xbox Cloud Gaming segítségével. Az egeret és billentyűzetet támogató Xbox-játékok listája azonban még viszonylag szűk. Bővülés akkor várható, amikor a Microsoft további játékokat ad majd hozzá az Xbox Cloud Gaming könyvtárához.

Streamelni is jobb lesz

Az egér- és billentyűzet-támogatás mellett a Microsoft azt ígéri, javítani fognak a streamek késleltetésén is. A Microsoft egy új Display Details API-n dolgozik, amely összességében akár 72 milliszekundum (ms) késétől szabadíthatja meg a felhasználókat. Ezt a Direct Capture használatával érnék el, amely szoftveresen reprodukálja a hardveres funkciókat, így kiküszöböli a VSync és a dupla vagy tripla pufferelés várakozási idejét, sőt a tévékhez szükséges méretezést is. Ezek ugyanis mind plusz késleltetést jelentek a streamek során.

Számos játék egyébként már most támogatja a Direct Capture-t, amely javítja a teljesítményt a Cloud Gaming-en. A fejlesztések hatására a késleltetés 2-12 ms-re is csökkenhet.

Valamelyest azonban áldozatokat is kell hozni, ugyanis a Direct Capture maximum 1440p felbontást támogat, és egyelőre nincs HDR-támogatás sem. A felbontáskorlátozás a legtöbb játékfejlesztő számára jelenleg nem jelent problémát, mivel az Xbox Cloud Gaming a játékokat 720p-re skálázza le mobilon és 1080p-re PC-n és netes eléréskor. A Microsoft előbb-utóbb nagyobb felbontások támogatására számít, de egyelőre nincs beütemezve, mikor lesz elérhető az új Xbox TV alkalmazáson 1440p-s vagy 4K-s felbontás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik