Tech

A Huawei profitja 76 százalékkal nőtt egy év alatt

Xavi Torrent / Getty Images
Xavi Torrent / Getty Images

Stabil eredményekről számol be a Huawei most közzétett éves pénzügyi jelentése. A cég 2021-ben 636,8 milliárd kínai jüan (99,88 milliárd dollár) bevételt ért el, nettó nyeresége pedig 113,7 milliárd kínai jüan (17,834 milliárd dollár) volt, ami éves szinten 75,9 százalékos növekedést jelent.

Guo Ping, a Huawei Technologies globális soros elnöke a 2021-es üzleti eredmények ismertetésekor a következőket nyilatkozta: „Teljesítményünk összességében megfelelt az előrejelzéseknek. A távközlési üzletágunk stabil maradt, a vállalati üzletágunk folyamatosan növekedett, a fogyasztói üzletágunk pedig gyorsan új területekkel bővült. Ezen túlmenően felgyorsítottuk az ökoszisztémánk fejlesztésének ütemét is.”

Meng Wanzhou, a Huawei pénzügyi igazgatója hozzátette: „Annak ellenére, hogy a vállalat bevétele csökkent 2021-ben, folyamatosan nő a profit és cash flow, valamint sokkal felkészültebbek vagyunk arra, hogy megbirkózzunk az esetleges újabb bizonytalanságokkal is.”

Kapcsolódó
Vajon sikerülhet a Huawei-nek, amibe még a Microsoft is belebukott?
Kérdéses, hogy a Huawei-féle Harmony OS operációs rendszer képes lesz-e megrengetni az Android és az iOS uralmát.

A Huawei távközlési (Carrier) üzletágának árbevétele 2021-ben elérte a 281,5 milliárd kínai jüant (44,15 milliárd dollár), a vállalati (Enterprise) üzletágából származó árbevétel 102,4 milliárd kínai jüan (16,061 milliárd dollár) volt, míg a fogyasztói (Consumer) üzletág 243,4 milliárd kínai jüan (38,178 milliárd dollár) bevételt generált. Utóbbi kategóriában folyamatosan nőtt a viselhető okoseszközök, okosképernyők, vezeték nélküli sztereó fülhallgatók (TWS) és a Huawei Mobile Services (HMS) értékesítése. A cég közleménye szerint különösen a viselhető okoseszköz- és az okosképernyős szegmensben volt tapasztalható éves szinten 30 százalék feletti növekedés, ugyanakkor a mobiltelefonok értékesítéséről nem esik szó, ami az elmúlt években komoly csapást szenvedett el az Egyesül Államok által 2019-ben foganatosított szankcióknak köszönhetően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik