Tech hardverteszt

A Sony új füleséhez hasonlót még nem nagyon láttunk

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Ha van olyan tech termék, amivel Dunát lehet rekeszteni manapság, az a TWS (true wireless) fülhallgató: szinte minden gyártó több modellel van jelen a piacon, és havi rendszerességgel érkeznek az újabb és újabb variánsok. Ebből a sorból természetesen nem marad ki a Sony sem, de az új, LinkBuds névre keresztelt fülesük egészen különleges: formára még csak nem is láttunk hozzá hasonlót, az egyes funkcióit illetően pedig konkrétan szembe megy az aktuális trendekkel.

Manapság, ha vezeték nélküli fülesekről van szó, a legtöbb modell azzal próbálja felhívni magára a figyelmet, hogy aktív zajszűréssel (ANC) rendelkezik, és így tökéletesen kizárja a külvilágot. Nem így a frissen bejelentett Sony LinkBuds (WF-L900), aminek az egyik különlegessége, hogy a nyitott meghajtója pont annak szellemében készült, hogy (akár) zenehallgatás közben is érzékelhessük a közvetlen környezetünk hangjait és zajait. Ez olyan szempontból persze nem újdonság, hogy – a külvilágot a beépített mikrofonok segítségével beengedő Ambient módnak hála – ezt sok hasonló eszköz tudja, de itt már a ki- és bekapcsolással sem kell vesződni. Elsőre, mondjuk, nem nagyon láttam értelmét a koncepciónak, de pár nap után világossá vált, hogy mégis lehet létjogosultsága.

Farkas Norbert / 24.hu Sony LinkBuds: nem a megszokott forma.

Ilyet még nem láttam

Mielőtt rátérnék a tapasztalataimra, érdemes elidőzni a LinkBuds kialakításánál: külsőre még nem találkoztam hasonló fülhallgatóval, viszont ez az eszköz Achilles-sarka. A füles három részből áll: alul találjuk a középen nyitott, 12 milliméteres meghajtót, felette a domború központi egységet, amiben az aksi és az elektronika kapott helyet, illetve ez utóbbira került egy (cserélhető) szilikongyűrű, ami támasztékként funkcionál, mikor a kütyü a fülünkbe kerül. És itt jön a már említett Achilles-sarok: nem agybadugós (in-ear) típusról van szó, tehát a kerek meghajtót nem kell a hallójáratba nyomni, ez egy earbuds, tehát – elméletileg – szépen megül a fülben.

Anatómiailag ez úgy néz ki, hogy a meghajtó a hallójárat bejáratába, a conchába illeszkedik, a targus és az antitargus tartja a helyén, a szilikongyűrű pedig az antitargusnak nyomódva segíti a stabilitást. Leírva ez elég bonyolultnak hangzik, a gyakorlatban pedig nagyjából kizárt, hogy elsőre sikerüljön helyesen használni a fülest. A Sony nem véletlenül készített egy külön videót erről, és a saját tapasztalatom is az, hogy időbe telik, mire ösztönösen a helyére tesszük az eszközt.

Bár a Sony több ország lakóinak fülmintája alapján tervezte a dizájnt, de nekem például a bal fülemben az antihelixnél szinte nincs is bemélyedés, így a szilikontámasztéknak alig volt hely „beilleszkedni”. Szerencsére a füles dobozában öt méret található (XS-től XL-ig), és a legkisebb valamennyire bevált, de még napokkal a teszt kezdete után is a tükörben kellett ellenőriznem, hogy rendesen viselem-e a fülhallgatót. És ez elég nagy baj, mert egy ilyen kütyü esetében az lenne a normális, hogy már az első alkalom után „vakon” a helyére teszem és megyek a dolgomra.

A LinkBuds mentségére legyen mondva, mikor épp sikerült rendesen a fülembe illeszteni, nem nagyon akadt gondom vele. A fejenként mindössze 4,1 grammos fülhallgatók viselése kifejezetten kényelmes, órákat lehet velük eltölteni anélkül, hogy zavaróvá válnának, és többször lefutottam velük úgy több kilométert, hogy nem estek ki a fülemből. Az apróságok amúgy cseppállóak, amit úgy sikerült tesztelnem, hogy épp a szerkesztőségi mosdó tükrében ellenőriztem a helyes használatot, mikor a rosszul viselt bal egység egyszerűen kiesett a fülemből, és beesett az előttem lévő kagylóba. A fülhallgató nagyjából 15 percet töltött az elvezető cső vízzel teli szifonjában, viszont a fertőtlenítés után ugyanúgy működött, mint a kellemetlen incidens előtt.

Farkas Norbert / 24.hu „Vakon” a helyére tenni nem olyan egyszerű.

A LinkBuds apró egységei amúgy egy szintén kicsinek mondható, súlyra mindössze 32 grammos, kifejezetten ízléses bölcsőben pihennek, ami természetesen töltőként is funkcionál. A fülesek nagyjából öt óráig üzemelnek egyetlen töltéssel, a maximumon lévő tok pedig 12 órányi extra energiát biztosít. A bölcső meglehetősen szerény 5 wattal tölthető egy USB-C porton keresztül (ehhez kábelt is kapunk), a vezeték nélküli energiaátvitelről pedig teljesen le kell mondanunk, amit a közel 70 ezres árcédula fényében azért elég nagy hiányosságként éltem meg.

Amikor van értelme, és amikor nincs

Amit mindenképpen érdemes tudni, hogy a Sony részben az elmúlt két évben megváltozott életkörülményeinkhez tervezte ezt a fülest. Mondok egy példát: otthon vagyunk home office-ban, nélkülözhetetlen, hogy beüljünk egy online meetingre, azt nem akarjuk, hogy ezt mindenki hallja, ugyanakkor szeretnénk tisztában lenni azzal is, mi történik körülöttünk az életterünkben. Mit csinál a gyerek, a kisállat, hallani akarjuk, ha valaki hozzánk szól a hátunk mögött.

Farkas Norbert / 24.hu A LinkBuds (apró szürke elemekkel megbolondított) fehér és fekete színekben került forgalomba.

A LinkBuds erre tökéletes: miközben a fülünkben szól a zene vagy egy kolléga hangja, a nyitott meghajtónak hála érzékeljük a külvilágot is. Ez jól jöhet akkor is, ha mondjuk videót vagy filmet nézünk otthon mások jelenlétében, de akkor is kifejezetten hasznos lehet, ha sportolunk, futunk a szabadban vagy edzünk egy teremben. Sőt, nem kell home office-ban lenni, hogy legyen értelme ennek a megoldásnak: egy irodában ugyanúgy jó, ha a LinkBudsszal a fülünkben halljuk, ha megszólít egy kollégánk, miközben épp a Spotify duruzsol a fülünkben. Az eszköz processzorának, a hangelemző mesterséges intelligenciának és a mikrofonoknak hála a beszélgetések amúgy hibátlanok: telefonálni is nagyszerűen lehet vele, még az utcán sétálva sem jelezte senki, hogy rosszul hallana, és az én fülemben is pazar minőségben szólt minden hívás és értekezlet.

És az is elég nagy pozitívum, hogy a miniatűr méretnek és súlynak köszönhetően a fülhallgató tényleg órákon keresztül viselhető bármi irritáció nélkül.

Nem feszíti a hallójáratot (és nem olyan egészségtelen), mint egy in-ear füles, nem izzadunk bele, mint egy nagyobb fejhallgatóba, és a pánt által tönkretett frizura miatt sem kell aggódni. A koncepciónak igenis van értelme, és biztos, hogy sokaknak van igénye egy ilyen eszközre.

Amire viszont nem feltétlenül jó a LinkBuds, az a sima zenehallgatás. Nem a hangminőséggel van baj, hiszen hozza a kötelezőt. A kialakítás miatt viszont egyáltalán nem mindegy, hol hallgatjuk a zenét. Otthon vagy egy irodában nem lehet okunk panaszra, még egy csendes utcán is megállja a helyét, de a tömegközlekedésen (például a metrón) már maximum hangerőn is elvész a zene a beérkező zaj mellett, és ugyanez a helyzet akkor is, ha egy négysávos út mellett sétálunk Budapest belvárosában. Tehát, amennyiben valaki pont a külvilágot szeretné teljesen kizárni, és a zenére koncentrálni, annak ez a füles biztosan nem lesz jó választás.

Extrák és vezérlés

A kapcsolódó Sony Headphones alkalmazást letöltve extra funkciókat is kapunk – de a füles az app nélkül is azonnal használható. A rendszer képes automatán szabályozni a hangerőt a külső zaj mértéke alapján, bekapcsolható, hogy leálljon a zene, ha megszólalunk, állítható a hangszín, vannak előre beállított EQ sablonok, és adott a lehetőség a különböző digitális asszisztensekkel történő kommunikációra a fülesen keresztül.

Kimaradt viszont a Bluetooth multipont támogatás: nem tudunk gyorsan váltani két eszköz között, például a telefonunkról a laptopra vagy éppen egy tabletre.

Részemről ez a hiányosság talán még a vezeték nélküli töltésnél is komolyabb, főleg ha azt veszem figyelembe, hogy ennek az eszköznek pont az lenne az egyik sarokpontja, hogy megkönnyítse a mindennapi életünket például munkavégzés közben.

Érdemes még szót ejteni a vezérlésről is, lévén ez sem a megszokott, érintőfelületes megoldás. A LinkBuds gömbölyded részéhez hiába nyúlnánk, ugyanis a beépített giroszkóp és gyorsulásmérő hivatott érzékelni azokat az érintéseket, amiket a fülünk targusán vagy az ahhoz közeli bőrfelületeken végzünk. Ez konkrétan úgy néz ki, hogy tényleg a bőrünkre kell koppintani (kétszer vagy háromszor) és elméletileg végrehajtódik az applikációban beállított parancs. Például: számléptetés, hangerőállítás, hívás fogadása és elutasítása vagy éppen az asszisztens aktiválása.

Tapasztalataim alapján ez a megoldás nem használhatatlan ugyan, de 100 százalékosnak sem mondanám. Velem például túl sokszor fordult elő, hogy az eszköz nem vagy rosszul érzékelte a mozdulataimat, így nagyjából két nap után kikapcsoltam ezt a lehetőséget. Ebben amúgy közrejátszott az is, hogy a Sony megoldása sokszor akaratlan mozdulatokat is parancsnak vett, például amikor levettem a maszkom, akkor a pánt „pendülése” szinte minden egyes alkalommal megállította a zenelejátszást, ami egy idő után kifejezetten idegesítővé vált.

Van hová fejlődni

Az kétségtelen, hogy a Sony egy innovatív és a nagy átlagtól eltérő fülest dobott piacra, aminek sok ember számára lehet értelme, az eredményen viszont még bőven van mit csiszolni. Én ugyan nem tartozom a termék célcsoportjába (és ezzel nincs is semmi gond), de azt komoly problémának érzem, hogy a füles viselése nem magától értetődő. És ott van még az is, hogy a 70 ezres ár nem tartalmazza a vezeték nélküli töltést és a Bluetooth multipont támogatást sem. Az irány alapvetően jó, akár még hasznosnak is nevezhető, de a LinkBuds első generációján még erősen érződik, hogy a Sony is csak kísérletezik ezzel a megoldással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik