Tech

Magyar bűnözőket buktattak le az FBI csevegőjével

Getty Images
Getty Images

Tavaly került a nyilvánosság elé, hogy az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) több mint két évig működtette titokban az ANOM nevű kommunikációs platformot, amit túlnyomórészt kábítószerkereskedők és bűnszervezetek tagjai használtak. A csetalkalmazás privát, biztonságos kommunikációs csatornát ígért, ám valójában a nyomozóiroda állt bizalmas partnerkapcsolatban a termék fejlesztőivel, hogy az appot hátsó ajtóként használhassa bűnhálózatok felderítésére.

Az ANOM–on keresztül az ügynökök több mint 11 800 eszközt figyelhettek meg 90 országban, 300 különböző bűnszervezet napi kommunikációjába láttak bele. Tavaly nyáron a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) nyomozói összehangolt akció során 13 embert fogtak el, 25 helyszínen tartottak kutatást, több tíz kiló kábítószert, ezzel összefüggésben gépkocsikat és 200 millió forintot meghaladó értékben készpénzt és kriptovalutát foglaltak le.

Most újabb bűnözőket sikerült kézrekeríteni az alkalmazás használatával, mivel a bűnszervezet tagjainak elfogását követően sem állt le a felderítő munka – közölte a police.hu vasárnap.  A KR NNI nyomozói tovább folytatták a nyomozást, melynek eredményeként 2021. július 8-án kábítószer-átadás közben elfogták S. Gábor budapesti és B. Richárd érdi, valamint B. Márton budapesti lakost, miután S. Gábortól átvett 1 kilogrammnyi csomagot, melyről később a vegyészszakértő megállapította, hogy jelentős mennyiségű, magas THC tartalmú marihuána. A nyomozók a rajtütéskor ezen kívül B. Richárdtól 3 600 000 forintot, míg S. Gábortól a helyszínen 300 gramm marihuánát foglaltak le, később, a budapesti, Marina-parti lakásán végzett kutatáskor mérleget, vákuumfóliákat, vákuumozógépet és 6 500 000 forintot találtak.

A KR NNI győri nyomozói mindhármukat őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat, amit az illetékes bíróság kettőjüknél el is rendelt. S. Gábor és B. Márton büntetés-végrehajtási intézetben, míg B. Richárd bűnügyi felügyeletben várja az eljárás folytatását.

A nyár közepén történt elfogást követően folytatódott az elemző-értékelő munka annak érdekében, hogy az S. Gábor által a titkosított platformon végzett, kábítószer-terjesztéssel összefüggő tevékenységet teljes egészében feltérképezzék.

Ennek során megállapították, hogy S. Gábor kábítószer beszerzési forrása, Sz. Patrik és V. Norbert az ANOM titkosított csatornát használták a bűnös tevékenységükhöz.

A szervezet tagjai 2021. március 31. és június 4. között legkevesebb 50 kg marihuánát, 4 kg kokaint, illetve 40 liter – 100 kg anfetamin előállítására elegendő – amfetaminolajat értékesítettek.

A KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának és Felderítő Főosztályának munkatársai a két férfi, valamint a velük bűnös kapcsolatban állók lakóhelyein 2022. február 15-én összehangolt akciót hajtottak végre. Budapesten, Hatvanban és Apc településen egyszerre hat helyszínen ütöttek rajta. Az Sz. Patrikhoz és a V. Norberthez köthető lakásokból – vagyonvisszaszerzés céljából összesen 36 000 000 forintot, nagyértékű órákat, ékszereket, valamint egy-egy BMW gépkocsit foglaltak le a nyomozók. Ezen kívül kb. 3000 db MDMA extasy-tablettát és 1 kg marihuánát találtak.

Az akció során elfogták G. Dominikot is, aki a szervezettől marihuánát vásárolt, illetve az MDMA beszerzést végezte V. Norberték részére. Lakásán 7000 db MDMA tablettát és több mint 4 kg amfetamint foglaltak le a nyomozók. A helyszínen az is kiderült, hogy G. Dominik a darknetet használta a kábítószer beszerzésére, bitcoinnal fizetett 10 kg amfetaminért, melyből 6 kg-ot már értékesített is.

Az intézkedések során a rendőrök azt is megállapították, hogy G. Dominik szintén a darkneten keresztül kapcsolatba lépett egy másik külföldi terjesztővel, akitől 15 000 db MDMA extasy-tablettát rendelt. A csomag egy futárszolgálat átvevőpontjára épp az akció napján érkezett meg. A pakk rendkívül magas hatóanyag-tartalmú tablettákat rejtett. A rendőrök azokat is, valamint G. Dominiktól vagyonvisszaszerzés céljából 5 millió forint értékben kriptovalutát és készpénzt foglaltak le. A szervezet másik kapcsolatát, Sz. Balázst budapesti lakásán fogták el, ahol 2 kg marihuánát és varázsgombát találtak.

A nyomozók Sz. Patrikot, V. Norbertet és G. Dominikot őrizetbe vették, és 2022. február 17-én a bíróság mindhármuk vonatkozásában személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésről döntött, míg Sz.Balázs szabadlábon védekezik.A rendvédelmi szervek a művelet során 30 000 adag kábítószer piacra jutását akadályozták meg, melynek a feketepiaci értéke közel 100 millió forint.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik