Tech

Több száz bűnöző bukott le, mert nem tudták, hogy az FBI csevegőjét használják

Getty Images
Getty Images

Az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) több mint két évig működtette titokban az ANOM nevű kommunikációs platformot, amit túlnyomórészt kábítószerkereskedők és bűnszervezetek tagjai használtak – írja a Gizmodo. A csetalkalmazás privát, biztonságos kommunikációs csatornát ígért, ám valójában a nyomozóiroda állt bizalmas partnerkapcsolatban a termék fejlesztőivel, hogy az appot hátsó ajtóként használhassa bűnhálózatok felderítésére.

Az ANOM –on keresztül az ügynökök több mint 11 800 eszközt figyelhettek meg 90 országban, 300 különböző bűnszervezet napi kommunikációjába láttak bele. A hatóságok a nyomozások során több mint 20 millió üzenetet és 450 ezer fotót gyűjtöttek össze a platformon. A művelet egy nemzetközileg koordinált, több kormány bevonásával végzett Trojan Shield néven emlegetett rendőrségi akció keretén belül zajlott, melyben az FBI mellett részt vett az Europol és az ausztrál szövetségi rendőrség is (AFP). A nyomozás során több mint 800 bűnözőt sikerült kézre keríteni, akik gyilkossági ügyekben, drog- és fegyverterjesztésben vettek részt, köztük magyarokat is.

A police.hu közleménye szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) nyomozói összehangolt akció során 13 embert fogtak el, 25 helyszínen tartottak kutatást, több tíz kiló kábítószert, ezzel összefüggésben gépkocsikat és 200 millió forintot meghaladó értékben készpénzt és kriptovalutát foglaltak le.

Az FBI, az  Europollal és az elemzésekben és felderítésekben résztvevő tagállamok nyomozó szerveivel 2021. június 7-én összehangolt globális akciót tartott, melynek során a KR NNI nyomozói bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Budapesten és Szekszárdon 12 ember egyidejű elfogására intézkedtek. Az üggyel összefüggésben ezen a napon Szerbia területén szintén elfogtak egy 36 éves férfit. K.Pétert egy másik kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytatott eljárás és fogolyszökés miatt nemzetközi elfogatóparanccsal keresett a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja.

Az elfogott személyek közül gyanúsítotti kihallgatásukat követően 11 főt őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásukra. Egy embert csekély mennyiségű kábítószer-fogyasztás miatt gyanúsítottként hallgattak ki a KR NNI munkatársai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik