Tech

Videóhívásos segítséget is nyújt már a Vodafone

Leon Neal/Getty Images
Leon Neal/Getty Images

A Vodafone bejelentette, hogy ügyfélszolgálata videóhívás alapú vizuális segítségnyújtást tesz lehetővé a vezetékes szolgáltatást használó ügyfelei számára. A megoldás mögött álló TechSee néven említett rendszer az otthoni hibaelhárítási folyamatokat és a hálózati eszközök telepítését szeretné könnyebbé tenni. A szolgáltatás használatához nem kell külön appot telepíteni, elég hozzá az okostelefon kamerája és egy böngésző – írja a cég közleményében.

Az ügyfelek az ügyfélszolgálattal folytatott beszélgetés közben fotóik, illetve mobiltelefonjuk élő kameraképének megosztásával tudnak segítséget kérni, így a hívás közben az ügyintézők nem csak hallják, de látják is, amit az ügyfél tapasztal, valamint a kiterjesztett valóság technológia és megjegyzések segítségével az eszközök telepítéséhez vagy a hiba saját kezűleg történő megoldásához pontosabb instrukciókat tudnak adni.

A megosztott kameraképnek köszönhetően az ügyintézők ellenőrizni tudják, hogy valóban elhárult-e a hiba, megfelelően lett-e installálva az eszköz, ezzel is csökkentve a visszahívásokat, az ügyfeleknek így a jövőben kevesebb esetben kell technikusi kiszállást kérnie és ehhez időpontot egyeztetnie. A cég reményei szerint a megoldásnak köszönhetően a technikusi kapacitásukat is hatékonyabban tudják majd szervezni.

A TechSee Contact Live Center nevű termékét a Vodafone Magyarország ügyfélszolgálata november óta teszteli. A vezetékes ügyfelek esetében a videó és kiterjesztett valóság (AR) alapú hibaelhárítás folyamatosan, 0-24 elérhető lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik