Tech

A magyar gyerekek háromnegyede videójátékozik

Getty Images
Getty Images

A 6-18 éves magyar gyerekek háromnegyede játszik videójátékkal, közülük minden negyedik naponta egyszer, minden nyolcadik viszont naponta többször is ezzel tölti az idejét. A videójátékozó gyerekek átlagosan hetente 8 órát, azaz egy teljes munkanapot fordítanak erre a hobbira. A 10-16 év közötti fiúk szeretik leginkább ezt a kikapcsolódást, a legtöbben okostelefonon és konzolon játszanak valamilyen verseny- vagy stratégiai játékot.

A gyerekek többségével nem gyakran, de előfordult már, hogy elmulasztotta napi teendőit a játék miatt, és az is, hogy nem az életkorának megfelelő játékkal játszott – derül ki az eNet által, a Generali a Biztonságért Alapítvány (GABA) megbízásából készített kutatásból. Az online kérdőívet több mint 800 szülő és közel 600 gyermek töltötte ki.

A videójáték-függőség 2019-ben hivatalosan is felkerült az Egészségügyi Világszervezet (WHO) betegséglistájára, melynek értelmében a videójátékokkal kapcsolatos zavarokra immár létező betegségként tekintenek a WHO-nál. Az új besorolás 2022. január 1-től lép hatályba – emeli ki a jelentés.

A kutatás eredményei szerint a 6-18 éves magyar gyerekek 76%-a játszik videójátékokkal, a fiúk és a 10-16 évesek körében ez az arány még ennél is magasabb. A videójátékozás tehát ma már megkerülhetetlen téma szülőként, de elterjedtségében fontos a szülői példa és gondolkodás: azoknak a szülőknek ugyanis, akik maguk is szoktak videójátékozni, nagyobb eséllyel játszik a gyermeke is. A videójátékozó szülők 92%-ának, míg a videójátékkal nem játszó szülők csupán 55%-ának játszik a gyermeke.

Élen az okostelefon

A  felmérés kitért arra is, hogy milyen eszközökön játszanak leggyakrabban a gyerekek. Mivel egy korábbi kutatás már kimutatta, hogy a gyermekek 77 százaléka használ okostelefont, talán nem meglepő, hogy játszani is ezen szoktak a legtöbben (74%). A második legnépszerűbb platform a konzol (42%), míg laptopon, PC-n és tableten a gyerekek harmada játszik.

Játéktípusok szerint a sport- versenyjátékokkal (pl. FIFA, Need for Speed.) és a stratégiai játékokkal (pl. Civilization, Starcraft stb.) játszanak a legtöbben, de a top játékműfajok közé tartoznak még a lövöldözős játékok is, mint a Call of Duty vagy a Counter Strike.

A 6-18 éves gyerekek 24 százaléka legalább naponta, 12 százalékuk viszont akár naponta többször is játszik. A megkérdezett gyerekek harmada (32%) hetente többször, de nem napi rendszerességgel tölti ezzel a hobbival az idejét. Ugyanakkor a válaszadók 7 százaléka heti 20 óránál is többet tölt valamilyen képernyő előtt – az ő heti játékidejük tehát eléri vagy meghaladja egy félmunkaidős állás időtartamát. Összességében hetente átlagosan 8 órát töltenek a videójátékozó gyerekek játékkal.

A  gyerekek többségével (76%) nem gyakran, de előfordult már, hogy elmulasztotta napi teendőit (pl. leckeírás, elpakolás stb.) a játék miatt, és az is igen gyakori, hogy egyszer-egyszer idősebbeknek való játékkal játszanak (65%).

Mikortól probléma?

Heti 8 óra kicsivel több, mint napi egy óra. Ezt az időmennyiséget általában össze lehet egyeztetni más feladatokkal és szabadidős tevékenységekkel. A nemzetközi kutatások eredményei ennél magasabb napi átlagos óraszámot közölnek, körülbelül kétórányit. Ami fontos, hogy a gyerekeknek napi 8-10 órát kell aludniuk, körülbelül 1 órát javasolt mozogniuk (pl. sport), el kell végezniük az iskolai és otthoni feladataikat, megfelelően kell táplálkozniuk, és javasolt a lefekvés előtti egy órát képernyőmentes tevékenységekkel tölteni. Amennyiben ezek mind megvalósulnak, a fennmaradó időben nyugodtan megengedhetik a szülők a videójátékokat is”

– mondta el az eredmények kapcsán Király Orsolya, az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének kutatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik