Tech esport

Minden második gamer nő, az e-sportolók közt mégis keveset találni

Getty Images
Getty Images

A sport leginnovatívabb ága, az e-sport óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, és a tendencia várhatóan ezután is folytatódni fog. A nők viszont kevésbé veszik ki a részüket ebből a növekedésből, mint a férfiak, annak ellenére, hogy köztük is rengetegen rajonganak a videójátékokért. Itthon is vannak nemzetközi szinten sikeres női e-sportolók, egyelőre azonban alacsonyabb a hölgyek aránya a profik közt, mint az országhatáron kívül. A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságban jelenleg a játékosok kevesebb mint öt százaléka hölgy.

Az alkalmi „gamerek” 51 százaléka nő az LG felmérése szerint. Ennél jóval kevesebben játszanak rendszeresen, és még sokkal ritkább a profi e-sportoló hölgy. Bár adottságaik alapján ugyanakkora sikereket érhetnének el ők is ebben a műfajban, itthon stagnál az arányunk a videójáték közösségben. Pedig a kezdés erős volt, a világ első női Quake versenyét Takács Kornélia nyerte meg 1997-ben. A Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) és a Queens of Game, egy az e-sportot a nők körében népszerűsítő kezdeményezés is sokat tesz azért, hogy minél több lányt csábítson az e-sport világába. Találkozókat, előadásokat szerveznek, ahol bemutatják a nők szerepét ebben a közösségben, és biztatják őket, hogy bátran kezdjenek játszani.

Több kezdeményezésre, programra lenne szükség, hogy kiegyenlítsük a nemek arányát az e-sportban

– hangsúlyozta Németh Beatrix, a Queens of Game alapító tagja.

„A megoldás kulcsát nem ott kell keresni, hogy egy lány belekezd-e egyáltalán a magasabb színtű játékba. A lényeg, hogy ezután ne a női mivolta határozza meg a közösségben betöltött szerepét vagy helyét, hanem a játékban elért eredménye és az ahhoz kapcsolódó tudása. A profi szinten játszó fiú/férfi e-sportolók sokkal elfogadóbbak, mint az adott játékot csak hobbi szinten űző társaik, ezért a kezdő játékos lányoknak a nem e-sportolói közeg jelenti az igazi nehézséget. Bár a nemi alapú megkülönböztetésnek nincs alapja, tényként kell kezelni, hogy a klasszikus „férfias” sportokhoz hasonlóan kevesebb női profi van, és ebből egyenesen következik, hogy a legjobbak közt is alul vannak reprezentálva.”

Getty Images Gaming At Home Using Dual Computer Screens

Ezen a véleményen van Horváth Magyary Nóra, a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság névadó támogatójának kommunikációs ügyvezető igazgatója is: „Sokan mondják, hogy a videójátékokban a lányok ügyesebben irányítják a támogató, gyógyító karaktereket, miközben a szimulációs játékok, mint a FIFA sorozat vagy az autóversenyzés kevésbé népszerűek a körükben. Emellett azonban több magyar hölgy ér el nemzetközi sikereket például Counter Strike: Global Offensive-ben. Ez egy lövöldözős játék, és hagyományosan nagyon „fiús”-nak tartják. Ebből is következik, hogy akár fiúkról, akár lányokról beszélünk, minden e-sportolóka ugyanaz az elszántság, eltökéltség, legjobb teljesítményre törekvés jellemző. A pénzügyekhez hasonlóan más területeken is kulcsfontosságúnak tartjuk népszerűsíteni a leginnovatívabb megoldásokat és gyakorlatokat. Éppen ezért döntöttünk az e-sport támogatása mellett iparágon kívüli szereplőként először. A műfajon belül pedig kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a nők szerepének. El kell érni, hogy ők is neki merjenek vágni a versenyzői szintnek”.

A játékosok mellett a szervezők közt is sok hölgyet találunk. A HUNESZ bizottsági tagjainak fele nő, és a versenybírók közt is megtaláljuk őket. B. Szabó Edina, a HUNESZ oktatási bizottság elnöke szerint minden lehetőség adott a lányok előtt is, hogy profi e-sportolóvá váljanak.

„Valójában nyitott kapukat döngetünk” – fejtegette a szakértő. „Egyre több e-sporthoz kapcsolódó munkakörben, pozícióban látunk hölgyeket, akár más területen szerzett tudással jönnek, akár fiatalkoruktól a gaming világában mozognak, mint játékos vagy csapatmenedzser. A nehézséget inkább a lányokat és fiúkat egyaránt próbára tévő kompetitív környezet jelentheti, a hölgyek pedig gyorsabban megszabadulnak egy-egy ilyen szituációból. A játékosok, műsorvezetők, versenybírók – fiúk és lányok – komplex edukációjával azonban elérhetjük, hogy mindenki bátran megmutassa, milyen ügyes – és tárt karokkal fogadja őket a közösség.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik