Tech

Egy-két év múlva jöhet a magyar Amazon

Getty Images
Getty Images

A világ vezető e-kereskedelmi piacterének számító Amazon tavaszi, lengyelországi piacra lépésével megkezdte terjeszkedését Közép-Kelet-Európában. Már nem az a kérdés, hogy a cég jön-e Magyarországra, hanem hogy mikor – írja közleményében a Growww Digital. Az ügynökség szerint ezért a hazai e-kereskedőknek fel kell készülniük, hogy megvédhessék a piacaikat, jelentős hátrányt kell ledolgozni.

Az Amazon megjelenése nagymértékben átformálja az e-kereskedelmi piacot. Globális versenytársakat és elméletben piacot is hoz a helyi e-kereskedőknek, azonban ebből a verseny erősebb és fenyegetőbb. Megnyílnak a magyar piac kapui a világ minden táján lévő Amazon kereskedőknek, köztük az alacsony árakkal operáló kínai szereplőknek.

Ezek a globális piacokon már bizonyított kereskedők magasan fejlettek, óriási tapasztalattal és jelentős tőkével rendelkeznek. Versenyképességüket az adja, hogy széles kínálatot, kedvező árakat, kimagasló szolgáltatási színvonalat és gyors házhozszállítást hoznak magukkal, és ez nagyon komoly fenyegetést jelent a hazai szereplőknek.

A legnagyobb veszélyben azok a kereskedők lesznek, amelyek alacsonyabb hozzáadott értéket képviselnek, vagy nem építették kellőképpen a saját márkájukat, vásárlói bázisuk lojalitását

– fejtette ki Szabó László, a Growww Digital online-növekedési szakértője.

Magasra tették a lécet

Kínálkozik a gondolat, hogy ha jön az Amazon, akkor miért ne értékesíthetnének rajta a hazai vállalkozások is, akár globális piacokhoz jutva. Elvben ugyan ez lehetséges, azonban a gyakorlatban számos akadály nehezíti: az eredményes jelenlét költségei olyan magasak, amit csak a legfelkészültebb szereplők képesek teljesíteni. Nekik valóban kiváló lehetőségeket tartogat az Amazon piactere.

Alapfeltétel a fejlett ügyfélszolgálat és a rövid szállítási idő, melyek biztosítása már önmagában jelentős költséget jelent. Szintén alapvető feltétele a sikernek a nemzetközi mezőnyben is versenyképes ár. Ugyanakkor magasak az Amazonon belüli hirdetési költségek és az értékesítések után fizetett jutalék. Ezek a költségek együttvéve a fogyasztói ár 35 százalékát is elérik, de induláskor akár a 60 százalékot is.

Szabó László szerint ezeket a feltételeket a közép-kelet-európai e-kereskedők csak ritkán képesek teljesíteni úgy, ha csak a hazai piacon vannak jelen. Ebből a szempontból a hazai e-kereskedők lépéshátrányban vannak. Mivel nem léptek időben, Magyarország a kelet-közép-európai régiós országokból érkező e-kereskedelmi szereplők külpiaca lett.

Legjobb védekezés a növekedés

A legnagyobb hazai szereplők, mint az egyesülés alatt álló, magyar érdekeltségű eMAG–Extreme Digital már megkezdték a felkészülést az Amazonnal szemben. Sebesen hozzá kell látni a felkészülésnek a hazai e-kereskedőknek is, ha nem akarják elveszíteni a piacaikat – sürget a Growww Digital online-növekedési szakértője.

Szabó szerint ehhez nemzetközi mércével is versenyképessé kell válni a magyar e-kereskedőknek. Ezt pedig csak márkaépítéssel és nemzetközi növekedéssel, külföldi piacokra lépéssel lehet elérni. A nemzetközi piacokkal gyorsan elérhető az a piaci méret, amivel már eredményesen fel lehet venni a kesztyűt akár az Amazon kereskedőivel szemben is.

A szakértő szerint azonban nem csak a piacméret szempontjából fontos a nemzetközi terjeszkedés. A külföldi piacok eredményes kiszolgálásával javul, nemzetközi szintűvé válik a kiszolgálás, az ügyfélszolgálat minősége, ami tovább javítja a versenyképességet.

Kecsegtető fejlődő piacok a szomszédban

Különösen a régió fejlődő e-kereskedelmi piacai irányába, Szlovákia, Románia, Szlovénia, Horvátország és Szerbia felé érdemes nyitni. Amellett, hogy ez Európa legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező e-kereskedelmi piaca, a kis és közepes szereplőknek könnyebb piacra lépni, mint például a német vagy akár a lengyel és cseh piacokra, ahol jóval magasabb a belépési küszöb.

A Growww Digital tapasztalatai szerint a százmillió forint forgalmat elérő e-kereskedelmi vállalkozások között már nagy számban találhatók exportérett vállalkozások. Számukra mindenképpen javasolt a külföldi terjeszkedés lehetőségének mérlegelése, kiváltképp, ha a termékük kapható az Amazonon. Az exportpiacok kiválasztására és tesztelésére számos eszköz és módszer elérhető.

Azoknak az offline vállalkozásoknak, melyek most lépnek e-kereskedelmi piacra, kézenfekvő nemcsak a hazai, hanem rögtön kiszélesítve, egyszerre akár a külpiacokra is belépni.

Ráadásul a külföldi piacra lépést jelentősen megkönnyíti, hogy július 1-től leegyszerűsödtek az e-kereskedelemmel kapcsolatos áfaszabályok az EU-ban. Az e-kereskedőknek csak saját hazájukban kell bevallást benyújtaniuk, az áfát a NAV forgalomarányosan elosztja az érintett országok között.

Szabó szerint egy-két éven belül várható az Amazon piacra lépése, ami azt jelenti, hogy legfeljebb két-három évünk maradt a felkészülésre, hiszen még egy ekkora óriásnak is kell egy év, mire megveti a lábát a piacon. Ennyi idő elég ahhoz, hogy felkészülhessenek a vállalkozások, de ahhoz túl kevés, hogy halogassák a dolgot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik