A Deathloop középpontjában a ránk váró történet és a játékmenet szempontjából is a címadó (idő)hurok (loop) áll. Azt is mondhatnánk, hogy az Arkane Studios maga is belekerült valamiféle „hurokba”, hiszen az úgynevezett „immersive sim” dizájnfilozófia az, amiben a lyoni székhelyű csapatnak nincsen párja az iparban. Ennek lényege, hogy belső nézetben játszunk, nem lineáris pályákon, döntéseink következményekkel járnak, az elénk gördülő problémákra több megoldás is létezik, és szinte sosem veszik el tőlünk az irányítást – ez köti össze a Dishonored-öt, a 2017-es Prey-t és a mostani tesztalanyunkat. A francia fejlesztőgárda ugyanakkor új utat épített magának az ismétlés és a kísérletezés ügyes kombinációjával: újra használtak és tovább finomítottak számos olyan mechanikát és ötletet, amelyek nagyszerűvé tették a korábbi játékaikat, de emellett új koncepciókat vezettek be, aminek hála ismét frissnek hatnak a jól ismert formulák.
„Jóóóó reeeeeggelt, Blackreef!”
A Deathloop legfontosabb mechanikája a hurok. Blackreef szigetét egy ismétlődő napi időciklusba zárták: attól függetlenül, hogy meghalsz vagy túléled a nap eseményeit, ugyanazon a helyen ébredsz, újra, ugyanazon a reggelen – klasszikus szituáció, mindenki ismeri az Idétlen időkig óta. Az egyjátékos módban a főhős, Colt Vahn feladata, hogy megtörje a hurkot, és ez csak meghatározott számú egyén kiiktatásával érhető el. A célpontok gyakran jól megerősítettek és védettek, elérésükhöz olyan tudás szükséges, amivel a játék elején Colt nem rendelkezik.
A játék erre az alapvetésre épül. Lesznek nyomok a hírszerzéshez, új fegyverekhez és a célpontok eliminálásának módjaihoz, és bár lehetetlen minden információt egyszerre megszerezni és felhasználni, Colt és pokolian szórakoztató riválisa, Julianna megőrzik tudásukat a hurkok között, így ezek később is használhatóak lesznek. A megszerzett tudás két csoportba sorolható: az egyik olyan információk sora, amelyek lehetővé teszik, hogy a következő hurokban elvégezhető legyen valamilyen lényegesebb feladat. Vannak továbbá az apróbb infómorzsák, amik nem egy konkrét eseményt alapoznak meg, hanem kiskapukat tárnak fel: például Colt emlékezni fog egy ajtó jelszavára, így az újra használható lesz, és így tovább. Ezek mellett rábukkanhatunk levelekre, hallhatjuk az ellenfelek beszélgetéseit vagy hangüzeneteket, amik szintén informatívak, de ezek inkább a világ megismerését szolgálják és nem feltétlenül segítik az előrehaladásunkat.
„Még jó, hogy egy makacs faszfej vagyok”
Blackreefen az idő négy szeletre osztható: reggel, délelőtt, délután és este. Ahelyett, hogy a játékbeli óra lassan haladna előre, a sziget minden egyes zónája, minden napszakban egyedi állapottal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy minden nap négy „kísérlet” végrehajtására van lehetőség valamelyik zónában. Napszaktól függően az emberek különböző dolgokat végeznek, a területek zárva vagy nyitva vannak, és bizonyos nagyobb események épp előkészületben vagy már folyamatban vannak. Mivel meghatározott számú célpontot kell likvidálni a hurok megszakításához, a siker érdekében ki kell találni egy olyan időbeosztást, ami lehetővé teszi, hogy egy nap alatt mindenki sorra kerülhessen. Tehát nem elég begyűjteni a sikerhez nélkülözhetetlen információkat, rá kell jönni arra is, mikor érdemes élni az általuk nyert lehetőséggel.
Emellett a felszereléssel és a képességekkel is muszáj zsonglőrködni a körök között. Amíg Colt megtartja a tudását, addig a felszerelések és képességek csak az „infúzió” (infusion) segítségével tarthatók meg. Ez egy olyan folyamat, ami a karakterhez köti a tárgyakat, és biztosítja, hogy meglegyenek, amikor valamilyen okból (halál, a nap újraindul) ismét bekövetkezik az időhurok. Infúzió vásárolható, méghozzá egy olyan valutából, ami felfedezés és harc közben gyűjthető – a használatot viszont érdemes jól megfontolni, mert a pályák nem dúskálnak a fizetőeszközben.
Különböző képességek szintén az akciók során gyűjthetők, és gyötrelmes döntés, hogy az infúzióval melyiket tartsuk meg későbbre. Lesznek passzív képességek (pl. dupla ugrás, gyorsabb kivégzés), illetve Slabs fajtájúak, amik nagyobb előnyt biztosítanak. Az egyik például olyan, mint a Dishonored-ben a Blink: rövid távon képessé válunk a teleportálásra. Ilyen extrák viszont csak a „boss” típusú karaktereknél lehetnek, és pokolian drága megtartani őket.
„Meg akarod törni a hurkot, nem?”
Először Coltként játszunk, hogy lássuk és megtapasztaljuk a Deathloop alaphelyzetét. Ez megtehető offline vagy online, és attól függően, hogy melyiket választod, a játékot időnként „megszállhatja” egy gép, vagy egy másik játékos által irányított Julianna, aki ránk vadászik. Ilyenkor választanunk kell: ha nem akarunk a velünk azonos képességű karakterrel harcolni, akkor elmenekülhetünk a zónából, előrehaladva az időben, kihagyva mindent, amiért az adott napszakban az adott területen tartózkodunk. Ellenkező esetben a legnehezebb összecsapások egyike vár a játékosra, viszont siker esetén remek jutalmak ütik a markát.
Az „invázió” üdítő elem a játék történetének felgöngyölítése közben, de az igazi móka akkor jön, ha a másik oldalra állunk. Miután megismerkedtünk Blackreef szigetével, Julianna szerepébe bújhatunk, és megszállhatjuk más játékát. A Deathloop korábban azt a benyomást kelthette, hogy ez a kompetitív online elem a játék lényege, és a fókusz a többjátékos részen van. De ez nem igaz, első sorban egy single player kalanddal van dolgunk. A lehetőség, hogy Julianna képében megszállható mások játéka, inkább arra ad lehetőséget, hogy más perspektívából lássuk a program világát, illetve okot szolgáltat arra, hogy tovább játsszunk. Colt napját tönkretenni ugyanis legalább olyan szórakoztató, mint az időhurok megtörése.
Persze nem csak ez adhat okot a folytatásra, de a hihetetlenül gördülékeny a játékmenet is. A Deathloop egy feszes, de mégis ügyes játék, ahol a bármikor rendelkezésedre álló lehetőségek mindegyike egyformán életképes, és ami ennél is fontosabb, egyformán szórakoztató. Nincs olyan, hogy a fegyverek kezelése miatt nem érzi jól magát az ember, vagy a lopakodás nehézkes és frusztráló. Minden simának és kielégítőnek tűnik, az ajtók és lövegtornyok feltörésétől kezdve a nagyobb tűzpárbajokig, a gyors „parkour” átkeléstől kezdve egészen az ellenfelek csendes likvidálásáig. Ha pedig a dolgok hirtelen rosszra fordulnak, könnyű megközelítést váltani, és átkapcsolni a kevésbé szofisztikált Rambo-üzemmódba.
„Soha nem múló, életfogytig tartó”
PC-n sajnos nem úsztuk meg a technikai problémákat, és a hírek szerint a PlayStation 5-ön is előfordulnak. Az első és legfontosabb a játék teljesítménye: egyes helyszíneken hirtelen a felére csökken az FPS-szám, amit látszólag nem befolyásolnak a grafikai beállítások. A hibák egy részét a megjelenést követően ugyan orvosolták a fejlesztők, de PC-n továbbra is jelen vannak a mikrolaggok, amik látványosan megtörik az amúgy gördülékeny játékmenetet. Emellett előfordul, hogy ellenfeleink mesterséges intelligenciája már a golyók becsapódása előtt agyhalottra vált, ami bizonyos esetekben ugyan megkönnyíti a dolgunkat, cserébe viszont illúzióromboló hatása van.
Egyjátékos élményként a Deathloop hihetetlenül kerek egész, ami mellett az opcionális többjátékos mód már csak hab a tortán. Magabiztos utódja a Dishonored-játékoknak, de új, önálló címként is megállja a helyét, olyan hangulattal és stílusérzékkel, amit csak imádni tudtam. Nálam egyértelműen az év egyik nagy kedvence, és biztos vagyok benne, hogy az év végi díjátadókon találkozni fogunk az Arkane Studios legújabb alkotásával.
Szerző: Láving Dániel
A Deathloop 2021. szeptember 14-én jelent meg PC-re és PlayStation 5-re. Tesztünket a PC-s változat alapján készítettük.
