Tech

Több millió felhasználóval kivételezett a Facebook

Getty Images
Getty Images

Számos ismert személyiség tartalmait elnézőbben kezelte a Facebook, mintha rájuk nem lettek volna érvényesek a közösségi oldal szabályai. Az úgynevezett XCheck, vagy „CrossCheck” rendszer elkülönítve vizsgálta számos híresség, politikus, újságíró, sportoló és színész bejegyzéseit – fedte fel a Wall Street Journal a birtokába jutott belsős dokumentumok által. A VIP-listára rakott felhasználók bejegyzéseit nem külsős moderátorokra bízták, hanem a Facebook csapata döntött arról házon belül, mi legyen a sorsuk. Ennek ellenére a lap szerint a védett személyek kérdéses posztjainak 90 százalékát nem is látta moderátor.

A program keretén belül néhányan azok VIP-listájára kerültek, akik gyakorlatilag bármit közzétehettek, akár hazugságokat is. A Wall Street Journal a felfedezett nevek közt említi Donald Trump volt amerikai elnököt, Elizabeth Warren szenátort, illetve Mark Zuckerberget. 2020 végén már 5,8 millió név volt a listán, amit a munkatársak bővíthettek, de a Facebook iránymutatása szerint csak olyanokat adhattak hozzá, akik különösen nagy hírértékű dolgokat szoktak közzétenni.

A közösségi oldal kivételezett helyzetbe rakta a brazil focistát, Neymart is, aki 2019-ben több videóban reagált egy nő nemi erőszakkal kapcsolatos vádjaira. Neymar a Facebook által birtokolt WhatsAppon egy olyan felvételt is mutatott, amin a nő meztelenül volt látható. Azonnali törlés helyett azonban a szokásosnál hosszabb ideig, egy egész napig maradhatott fenn a videó. A felvételt addig a Facebookon és az Instagramon több mint 56 millióan látták.

Egy belsős dokumentum „bosszúpornóként” említi a videókat, és azt állítja, hogy a nőt online zaklatásnak tette ki Neymar, akire nem vonatkozott a Facebook általános eljárása, miszerint tilos meztelen képeket posztolni, ami a fiók felfüggesztésének kockázatával jár. A moderátorok ehelyett sokkal lazábban kezelték a helyzetet.

A Facebook nem tagadta a lista létezését, a cég válasza szerint az XCheck egy újabb eszköz arra, hogy a hírességeket megóvják a PR-botrányoktól, és hogy a posztjaik felett nagyobb körültekintéssel tudjanak dönteni, a kontextust mérlegelve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik