Tech

Jót tett a PlayStation 5-nek, hogy lecserélték az új modell hűtését

SIE
SIE

Néhány hete a Sony a világ számos pontján új verziót dobott piacra a tavaly ősszel megjelent PlayStation 5 konzolokból, ami többek között abban tér az elődjétől, hogy 300 grammal könnyebb az áttervezett hűtés miatt. Bár az első információk még arról szóltak, hogy a kisebb hűtőborda és a kivett réz elemek miatt a gép jobban melegedik, ám az új masinát alaposan letesztelő The Hardware Busters youtube-csatorna végül arra a megállapításta jutott, hogy az újgenerációs játékgépnek kifejezetten jót tett a méretcsökkenéssel is járó módosítás, és pont a jobb hűtés miatt távozik a a korábban kifogásolt 3-5 fokkal melegebb a levegő a burkolat alól.

https://www.youtube.com/watch?v=Pwu_fkYwLEQ

A The Hardware Busters alkotói a Devil May Cry 5 futtatása során végztek méréseket, és a kapott adatok alapján a PlayStation 5 processzorát és videóvezérlőjét tartalmazó rendszerlapka csak 40° Celsius fokra melegedett az új hűtési megoldás mellett, míg a tavaly piacra dobott korábbi modell esetében 51° Celsius fok volt ugyanennek a komponensnek hőmérséklete, tehát az új rendszer a kisebb méret ellenére is jobban működik, mint a korábbi megoldás.

A tesztből ugyanakkor kiderült az is, hogy a memóriachipek 7 fokkal, míg a VRM-áramkör 1,3 fokkal magasabb hőmérsékletet értek el, mint a korábbi modell esetében, viszont még ezek az eredmények is bőven a megengedett üzemi tartományon belül találhatók.

Kapcsolódó
playstation 5
PlayStation 5: a valódi újgenerációs élmény még várat magára
A Sony új konzoljában erős a potenciál, már csak az kell, hogy a játékok is felzárkózzanak ehhez.

Ha pedig valaki a vásárlás előtt tudni szeretné, hogy melyik változatért ad pénzt, akkor a modellszámot kell figyelnie: ha a gép dobozán a CFI-1000 szerepel, akkor a korábbi verzióval van dolga, az átalakított hűtéssel szerelt új variánsok már CFI-1102A kóddal kerülnek forgalomba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik