Tech

Heteken belül jön az Android 12

Getty Images
Getty Images

A Google a napokban elérhetővé tette az Android 12 ötödik, egyben utolsó publikus béta verzióját a Beta programban résztvevő Pixel telefonokra. Ez azt jelenti, hogy utána a következő kiadás már a stabil, élesítésre kész operációs rendszer lesz, amit minden támogatott eszköz tulajdonosa letölthet.

A keresőcég tájékoztatása szerint az operációs rendszert „a következő hetekben” adják ki teljes fényében. Hogy mik lesznek a főbb újítások, arról itt írtunk korábban:

Kapcsolódó
Bemutatkozott az Android 12
A Google szokásos módon éves fejlesztői konferenciáján leplezte le az Android operációs rendszer soron következő verzióját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik