Tech

Bemutatkozott az Android 12

Avishek Das/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
Avishek Das/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Ahogy számítani lehetett rá, a Google szokásos módon éves fejlesztői konferenciáján leplezte le az Android operációs rendszer soron következő teljesértékű verzióját, az Android 12-t. Az idei rendszer az Android 11-re épül (ami még sok mobilra nem érkezett meg), és várhatóan 2021 vége felé jelenik meg teljes pompájában. Az eseményen az első béta rajtját jelentették be, ami természetesen a keresőcég saját Pixel mobiljain válik először elérhetővé, de később egyes Asus, OnePlus, Oppo, Realme, Sharp, TCL, Vivo, Xiaomi és ZTE modellek tulajdonosai is csatlakozhatnak a sorba.

Az új rendszerről szóló korábbi pletykák leginkább a kezelőfelület nagy frissítését emelték ki, és most a Google is elmondta: ez az eddigi legtestreszabhatóbb OS, amihez egy új Material Design formanyelv társul, a „Material You”. A testreszabhatóság alatt azt kell érteni, hogy nem csak a widgeteket és ikonokat váltogathatjuk, de egészen részletekbe menően meghatározhatjuk, mit szeretnénk látni a kijelzőn. A rendszer kap egy automatikus témaválasztót is, ami az éppen beállított háttérképhez illeszkedő megjelenítési beállításokat javasol. Színesebbek és frissebbek lesznek az értesítési ablakok, a kapcsolók, a widgetek, animációk, a gombok lekerekítettebb formát kapnak.

A Google természetesen nem csak a kozmetikázásra ment rá, erősít adatvédelemben is. Az Android 12 kap egy új adatvédelmi irányítópultot (Privacy Dashboard), ahol többek közt megnézhetjük, hogy egyes appok pontosan milyen adatainkhoz férnek hozzá, és egyszerűbben kezelhetjük a számukra adott jogosultságokat. Beállítható lesz, hogy egyes appok csak nagyságrendileg lássák a tartózkodási helyünket, és az időjárás-előrejelző szoftverek használhatóvá válnak a pontos lokáció megadása nélkül. A képernyő tetejére egy új indikátor is érkezik, ami egyértelműen mutatja, mikor fér hozzá a kamerához, vagy a mikrofonhoz egy app, amit a felbukkanó gyorsbeállítás panelen rögtön letilthatunk.

Google

Ajánlott videó

Olvasói sztorik