Tech

Lemondott a Blizzard elnöke, női vezető érkezik

Getty Images
Getty Images

J. Allen Brack, a Blizzard stúdió elnöke beadta lemondását, ami az elmúlt hetekben kirobbant, szexuális zaklatásokkal összefüggő botrány legújabb mozzanata.

Brack 2019-ben érkezett Mike Morhaime helyére, előtte több mint egy évtizedet dolgozott a World of Warcraft vezető producereként. Helyére Jen Oneal és Mike Ybarra érkezik társelnökökként, akik együtt fogják átvenni az elnök-vezérigazgatói feladatokat. Oneal lesz a cég első olyan embere, aki nőként vezetői pozícióba kerül.

Az exelnök döntésében mindenbizonnyal szerepet játszhatott, hogy a Blizzard ellen indított per iratai szerint ő maga is tudott a cégnél uralkodó állapotokról és visszaélésekről, ám a kollégák jelzéseire nem adott megfelelő reakciókat és intézkedéseket.

A kaliforniai Tisztességes Foglalkoztatási és Lakásügyi Minisztérium (DFEH) nemrég két év nyomozás után pert indított az Activision Blizzard ellen zaklatás és egyenlőtlen bánásmód vádjával. A DFEH jelentése szerint a cégen belül „frat boy” kultúra uralkodik, azaz a női alkalmazottakat szexuálisan zaklatják, és kevesebb fizetést kapnak. A színes bőrű hölgyeknek rasszista megnyilvánulásokat is el kell viselniük.

Kapcsolódó
Sorra nyilatkoznak a Blizzard egykori emberei a zaklatásos botrány kapcsán
Súlyos részletek derültek ki a napokban a World of Warcraftot készítő stúdió munkahelyi kultúrájáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik