A közvetlen környezetünkben már biztosan hallottunk hasonló történetet, vagy esetleg velünk történt meg, hogy az ebédlőasztalnál szóba jött témához kapcsolódó hirdetéseket szúrtunk ki a közösségi oldalon nem sokkal a társalgást követően. Nem meglepő, hogy sokakban ilyenkor felmerül a gyanú: lehet, hogy a nagy kék óriás hallgatózik a másik oldalon? Nem lehet véletlen, hogy ha rotációs kapáról beszélgettünk a nappaliban, pár órával később egy rotációs kapát látunk viszont a hírfolyamban!
A témát egy 2016-os videó tette felkapottá, amiben egy youtuber azzal próbálta bizonyítani a feltevést, hogy többször is macskakajáról (cat food) beszélt a telefon mellett, ami után a hírfolyamban bele is futott egy macskakajás hirdetésbe, pedig állítása szerint évek óta nincs macskája, nem keres macskákkal kapcsolatos témákra a neten, és e-mailezni sem szokott róluk. Ez pedig szerinte – és sokan mások szerint is – csak azt jelentheti, hogy a Facebook valahogyan lehallgatja az emberek beszélgetéseit, feldolgozza az információt, és mindezt felhasználja.
A nagy lehallgatási mizériával kapcsolatban a Facebook is nyilatkozott: a vállalat korábban többször is tagadta a hallgatózásról szóló vádakat. A hivatalos álláspont szerint csak akkor férnek hozzá a mikrofonhoz, ha arra a felhasználó engedélyt adott az alkalmazás számára, és ugyan az app figyelheti a háttérzajokat azért, hogy jobb képet kapjon arról, hol, milyen körülmények között használjuk a telefont és rajta az alkalmazást, de a mikrofonban hallható audioinformációt nem használják fel hirdetési célokra.
Technikailag nem bizonyítható
A témával kapcsolatban eddig rengeteg cikk született, és kiberbiztonsági szakértők is megvizsgálták a dolgot. A londoni Wandera biztonsági cég kutatói arra jutottak, hogy nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Facebook vagy Instagram mobilappok lehallgatják a beszélgetéseket. A kutatók egy Samsung és egy iPhone készüléken végezték a vizsgálatokat: fél órára betették őket egy szobába, majd ez idő alatt végtelenítve játszottak le macska- és kutyahangokat. Hogy legyen összehasonlítási alapjuk, két ugyanolyan mobilt egy csendes szobában helyeztek el, miközben a Facebook, Instagram, Google Chrome, Snapchat, YouTube és Amazon appok végig meg voltak nyitva rajtuk.
A félórás időszak leteltével a kutatók kielemezték nemcsak az adatforgalommal, de az akkumulátorfogyasztással kapcsolatos adatokat is, illetve, hogy hány állatokkal, illetve állateledelekkel kapcsolatos reklám jelenik meg utána a különböző platformokon. Az eredmények alapján a mobilok aktivitásai és a megjelenített reklámok közt nem volt eltérés a csendes, illetve a hangfájloktól hangos szobákban tartott mobilok esetében.
James Mack, a Wandera rendszermérnökének elmondása szerint az adatokon nem látszik annak nyoma, hogy a háttérben beszélgetések feldolgozása zajlana, és hogy bármit is továbbítanának a felhőbe az egyes appok. Amennyiben így lenne, az adatforgalomnak meg kellett volna növekednie. Azt pedig nem tartják valószínűnek, hogy a cégek olyan módszerrel élnének, amit nem lehet észrevenni.
A Wired egyik 2017-es cikke is taglalja, hogy miért lehetetlen technikailag a folyamatos rögzítés és hallgatózás: ehhez egyszerűen folyamatos kapcsolat kéne, ami rengeteg adatforgalmat generálna, és ehhez vegyük hozzá, hogy a Facebooknak már több mint kétmilliárd aktív felhasználója van, ebből a csak mobilon facebookozók adatainak tárolására se lenne kapacitás.
Nem is éri meg
Keleti Arthur, az informatikai biztonság napja (ITBN) rendezvény alapítója, kiberbiztonsági szakértő szerint a feltevés nem egy valós probléma, de nem azért, mert megvalósíthatatlan lenne, hogy a mobilok mikrofonján keresztül lehessen kémkedni a háttérben.
Inkább a módszer megtérülése kétséges olyan esetben, amikor azt nagy kiterjedtségben kell végrehajtani. Úgy gondolom, hogy a technológiai óriásoknak – pláne azoknak, akik a felhasználói adatokból élnek, és azokat felhasználják, hogy következtetésekre jussanak – semmi szükségük erre. Sokkal több információt tudnak összeszedni legális módon a saját platformjaikon keresztül
– fejtette ki véleményét a szakember a 24.hu-nak.
Keleti szerint izgalmasabb kérdés, hogy a nagy techplatformoknak mi magunk milyen hozzáféréseket adunk. Illetve, hogy a jövőben a technológiai platformok gazdái milyen álláspontra jutnak és meddig mennek el abban, hogy a különböző appoknak milyen hozzáféréseket adnak, és hogy technológiailag az mennyire kivitelezhető. Az Apple-nek például elég zárt a rendszere, így garantálni tudja, hogy az appok ne kapjanak hozzáférést a rendszerben mindenhez. Persze elméletben lehetséges, hogy egy addig fel nem fedezett hibán keresztül (aminek lehetősége bármikor fennáll) megvalósuljon ilyen aktivitás, de a nagy techcégek nem érdekeltek abban, hogy ezeket kihasználják.
„A lebukásból nagy balhé lehet, mivel teljesen kizárhatják őket platformokról, ez pedig nem érdekük. Szóval az a véleményem, hogy ez nem egy valós veszély” – magyarázza Keleti, aki szerint a csetelésnél, hangüzeneteknél sokkal beszédesebb adatgyűjtési szempontból, hogy adott felhasználó milyen interakciót hajt végre, azaz mit lájkol, kommentel, olvas, néz, és nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a jelenlegi beszédfelismerő rendszerek sem tökéletesek, az elhangzó mondatok nem triviálisak.
Elég jól értjük már az emberi beszédet, de még mindig ott tartunk, hogy csomó dolog kontextusát a rendszerek még nem értik. Mellé lehet lőni targetált hirdetésekkel, ha nem jól értjük a kontextust. Mondjuk egy ember utálja a rotációs kapát, vagy szereti. Vagy hogy az életében tragédiát okozott az esernyő, vagy éppen megmentette őt. Marketingszempontból elég kockázatos hangalapú beszélgetést használni
– magyarázza a szakember.
Persze ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne juthatna el ilyen fejlettségi szintre a technológia, de jó eséllyel nem a hirdetési piacon fogják alkalmazni, hanem inkább a kényelmesebb használatot ígérő okos otthoni eszközöknél.
De akkor mégis hogy lehet?
Létezik egy érdekesebb, pszichológiai megközelítés is, ami választ adhat a dilemmára. Egy átlagnetező naponta több száz, ha nem ezer reklámba botlik, főleg ha aktívan nyomkodja az Instagramot és a Facebookot, ezek jelentős részét pedig ignoráljuk, észre sem vesszük. Ha azonban folytattunk korábban egy, a témához kapcsolódó beszélgetést, akkor hamar kiszúrhatjuk azt az egy hirdetést, ami összekapcsolható a csevegéssel, és gyanakodni kezdhetünk.
Ez a lényege az úgynevezett Baader-Meinhof-jelenségnek, amit másképpen a gyakoriság illúziójának is neveznek a pszichológiában – világított rá a Telegraph újságírója a téma kapcsán. Ez akkor üti fel a fejét, amikor valamilyen hirtelen megtapasztalt új szó, kulturális referencia, gondolat hirtelen állandóan jelen lesz az életünkben, és mindenhol elkezdjük észrevenni. Például ha megtetszik nekünk egy ruhadarab, nagy rá az esély, hogy az utcán, a neten, az ismerősökön hirtelen észrevesszük azt, mert befészkelte magát a gondolatainkba, de addig nem volt ok, amiért feltűnjön.
Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a Facebook algoritmusa rendkívül összetett, rengeteg faktor alapján választ posztokat és hirdetéseket. Ott vannak például a böngészési előzmények, a Facebookon megadott érdeklődési körök, kedvelt oldalak. Ha úgy gondoljuk, hogy semmi okot nem adtunk arra, hogy macskakaját reklámozzon nekünk a Facebook, az mégis belekerülhet a pakliba, hiszen a rendkívüli algoritmus olyan kapcsolódási pontokat is figyelembe vesz, amire nem gondolnánk – például a felsorolt faktorok alapján állatszerető személyiségnek ítél meg minket az oldal, aki talán vágyhat egy macskára – így pedig könnyedén bekerülhet a merítésbe egy ilyen témájú reklám.
És nem lehet elmenni amellett sem, hogy a közösségi oldal jobban belénk láthat, mint a barátaink. A cég kiváló mérnököket foglalkoztat, akik az algoritmus finomításán dolgoznak nap mint nap, és sokszor hallani azt a gondolatot is, hogy az oldal jobban ismer minket, mint mi saját magunkat – ez pedig voltaképpen nem kevésbé tűnik ijesztőnek annál, hogy a mikrofonon keresztül fülel utánunk.
Ezzel kapcsolatban most a Google egykori dizájnetikusa, Tristan Harris is megszólalt egy konferencián, aki talán a korábbiaknál is rémisztőbb magyarázattal állt elő. Mondanivalója lényegében az, hogy a nagy cégek az adatainkból annyira részletes profilt képesek felállítani rólunk, hogy már azt is kitalálják, miről beszélgetünk és mire gondolhatunk.
Mégis honnan tudhatnák, hogy milyen beszélgetéseket folytatsz? A Google vagy a Facebook szerverein ott van egy kis vudubaba, ami az avatárszerű verziód. Mintha le lennél modellezve. És egyáltalán nem kell lehallgatnom a beszélgetéseidet, mert már összegyűjtöttem minden kattintásodat és lájkodat, és ezekből minél több van, a vudubabád annál inkább úgy viselkedik, mint te. Mindössze annyit kell tennem, hogy szimulálom azt, miről beszélgethet a baba, és már tudom is, hogy miről beszélgettél anélkül, hogy tényleg hallgatóztam volna a mikrofonon keresztül.
