Tech

PC-re és iOS-re is megérkezett a felhő alapú Xbox Game Pass

Microsoft
Microsoft

Tavaly Androidot futtató mobiltelefonokra tették elérhetővé, június 28-án pedig végre PC-re és iOS-re is megérkezett azon lehetőség, hogy az Xbox Cloudnak hála streamelhető az Xbox Game Passon belül elérhető közel 300 videójáték. Az új funkciót az Xbox Game Pass Ultimate előfizetők tudják kihasználni, és nem is kell mást tenniük, mint ellenőrizni, hogy van-e megfelelő internetkapcsolatuk a streameléshez (ha nem korlátlan a mobilnet, azon nem érdemes próbálkozni), majd bejelentkezni az Xbox.com megfelelő részén, és már indulhat is a játék – persze nem árt, ha ehhez számítógépen és mobilon is van egy kompatibilis kontrollerünk.

Érdekesség továbbá, hogy a játékokat a távolban immár speciális Xbox Series X konzolok futtatják, amiknek hála megfelelő internetkapcsolat esetén az 1080p felbontás is elérhető, méghozzá 60 képkocka per másodperc sebességgel. És ez még mindig nem a vége a Microsoft terveinek, hiszen ezek között az is szerepel, hogy a videojáték streamelést lehetővé tévő szolgáltatását elhozza az Xbox One konzolokra, továbbá okostévékre is. Ennek lényege ugye az, hogy az Xbox Cloud technológiának hála már nincs szükség erős hardverre az Xbox Game Passban megtalálható videojátékok futtatásához, csupán megfelelő netre, egy képernyőre és egy kontrollerre.

Kapcsolódó
Az Xbox már nem a PlayStation ellen küzd, a videójátékos Netflixet építik
Úgy tűnhet, az Xbox elvesztette a konzolháborút, de a Microsoft új stratégiát követ, ami hosszú távon nemcsak jelentős sikerrel kecsegtet, de alapjaiban változtathatja meg a videójáték-ipart.

A redmondi cég évek óta dolgozik azon, hogy a hardvertől függetlenül kínáljon megfelelő játékélményt a lehető legtöbb embernek, és a hasonló elven működő szolgáltatások közül jelenleg az Xbox Game Pass áll a legközelebb ahhoz, hogy a videójátékok Netflixének nevezhessük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik