Nem lehet könnyű minden évben új, izgalmas és praktikus tévé dizájnnal előrukkolni, és a dél-koreai LG ezúttal nem is próbálkozott ezzel, hiszen az idén tavasszal piacra dobott C-széria modelljei alig különböztethetők meg a tavalyi (CX) és a tavaly előtti (C9) készülékektől. Persze nincs ezzel semmi baj, hiszen a meglévő kialakítás abszolút rendben van, és az LG C1 a külsejét leszámítva azért számos ponton fejlődött a 2020-as elődjéhez képest.
A panel ezúttal is felfoghatatlanul vékony (éppen ezért érdemes ésszel hozzányúlni az összeszereléskor), a közel 15 kilós képernyőt pedig egy olyan masszív talp tartja biztonságosan, aminek a jelentős része a tévé háta mögött foglalja a helyet. Az egyetlen probléma, hogy maga a kijelző nagyon közel van ahhoz a felülethez, amire elhelyezzük, úgyhogy egy nagyobb soundbart már problémás elé pakolni. A készülék persze a falra is szerelhető, a hátlapi „dobozon” megtaláljuk az ehhez szükséges VESA szabvány szerinti bemeneteket.
Több konzolra is készen áll
A csatlakozók szokás szerint szintén hátul kaptak helyet, két részre osztva: a digitális hangkimenet, a LAN, az antenna/kábel bemenetek, két USB (2.0) és egy HDMI a fal fel néznek, míg további 3 HDMI, egy USB és a CI+ slot már oldalt kaptak helyet, így kényelmesebben elérhetők. És ezen a ponton érdemes kiemelni, hogy amíg a Samsung Neo QLED QN85A csak egy HDMI 2.1-gyel rendelkezik, addig az LG-nél mind a négy port ilyen, pedig mind a két készülék nagyjából ugyanannyiba kerül. A HDMI 2.1 legfontosabb tulajdonsága, hogy képes a 48 Gbps átviteli sebesség kezelésére, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy továbbítható legyen a kijelzőre a 4K/120 fps jel.
Ez főleg az újgenerációs konzolok esetében fontos, illetve akkor, ha bivalyerős PC-vel használnánk a kijelzőt. Az LG C1 esetében pedig akkor sincs gond, ha valaki olyan szerencsés helyzetben van, hogy egyszerre kötne számítógépet, PlayStation 5-öt és Xbox Series X-et a gépre, hiszen itt mindegyiknek eszköznek jut 2.1-es csatlakozó. Fontos továbbá, hogy az egyik porton át elérhető az eARC/ARC is, ráadásul az oldalra néző kapuk között. Adott továbbá az 5.0-s Bluetooth, illetve a 802.11ac szabvány szerinti vezeték nélküli kapcsolat – utóbbi esetében mondjuk csalódás, hogy
A panel a cég saját gyártmánya, egy 10 bites WRGB OLED, ami 750 cd/m² fényerőt képes kipréselni magából, így kifejezetten szépen jeleníti meg a magas dinamikatartományú (HDR) tartalmakat. Ez az érték persze még mindig jócskán elmarad attól, amire például a Samsung QLED paneles készülékei képesek, viszont ezt a C1 viszonylag könnyedén kompenzálja más, szintén fontos területeken. A támogatott HDR formátumok ezúttal a HDR10, a HLG és a Dolby Vision, így a HDR10+-os filmek/sorozatok/videók esetén le kell mondanunk a látvány terén jelentkező pluszról.
És akkor jöjjenek azok a területek, ahol a tévé tényleg ügyesen kompenzál: OLED kijelzőről lévén szó, minden egyes pixel mögött egyedileg vezérelhető dióda található, tehát adott a tökéletes fekete, a végtelen kontraszt, az élethű színek és a természetes megjelenítés – a fényerőt leszámítva egész egyszerűen nem lehet belekötni ebbe a kijelzőbe. A betekintési szögek kiválóak, nyoma sincs semmilyen képhibának, a mozgás is mindenféle anomáliák nélkül jelenik meg, ráadásul a tévé támogatja a FreeSync és a G-Sync képfrissítési technológiákat, így mindegy, hogy konzolt vagy PC-t csatlakoztatunk a képernyőre, a megjelenítés hibátlan lesz.
A képmódot gaming módba állítva a késleltetés 11 milliszekundum körül alakul, tehát az online csatatéren sem kell aggódni a túl magas input lag miatt, továbbá már ezen a tévén is találunk egy külön videojátékosoknak szánt menüt. Itt bekapcsolható a VRR, állítható a fényerősség, a hang, sőt még azt is megszabhatjuk, milyen műfajú (FPS, RTS, RPG) programmal játszunk, és a tévé szoftvere ennek megfelelően igyekszik biztosítani az optimális beállításokat.
A megjelenítésről egy negyedik generációs, mesterséges intelligenciával felvértezett Alpha 9 processzor gondoskodik, aminek nagy szerepe van abban is, hogy a 4K-nál alacsonyabb felbontású tartalmakat is normális minőségben élvezhessük. Csodákra persze az új modell esetén sem szabad számítani: a hazai lineális tévécsatornák adásai ezen a tévén sem fognak megtáltosodni, ugyanakkor a Full HD felbontású tartalmak egészen jól néznek ki ezen a képernyőn.
Az LG C1-nek (ahogy az összes OLED kijelzőnek) persze főleg akkor van értelme, ha rendszeresen játszunk le UHD Blu-Ray lemezeket, van Netflix és Amazon Prime Video előfizetésünk, és úgy általában 4K-ban fogyasztjuk a mozgóképes tartalmakat. Vagy rendszeresen játszunk: és a tévé nemcsak PC, PS5 vagy Xbox Series gépek mellé lehet remek választás, de az öregebb konzolok (PS4, Xbox One modellek) mellé is, és nem szabad elfeledni, hogy ezek lecserélése esetén már lesz egy olyan kijelzőnk, ami készen áll az újabb masinák teljesítményére.
Szinte mindent tud, amit kell
Az LG C1 egyik nagy újdonsága, hogy a WebOS operációs rendszer 6.0-s verziójával került forgalomba, ami funkcióiban nem különbözik jelentősen a korábbi verzióktól, dizájnjában viszont igen. A főképernyő jóval zsúfoltabb lett, az alsó menüsor felett immár mindenféle ajánlókat kapunk (kicsit az Android TV-re emlékeztet ez a megoldás), méghozzá olyan tartalomszolgáltatók (Amazon Prime Video, Netflix stb.) kínálatából, akik partnerségre léptek az LG-vel. A rendszer ettől függetlenül még mindig jól átlátható, kellően gyors, a tesztünk alatt soha nem fagyott le, tartalmazza a legfontosabb applikációkat, és a tévé mellé járó, mozgásérzékelős Magic Remote távirányítóval továbbra is az egyik legkényelmesebben kezelhető rendszer a piacon.
Apropó távirányító: a dizájn itt is változott, már nincs tömzsi varázspálca jelleg, sokkal klasszikusabb a forma, és elég feltűnő, hogy több szolgáltatás kapott dedikált gombot az eszközön. Netflix, Prime Video, Disney+, Rakuten TV, Google Asszisztens, Amazon Alexa. Alapból ezzel nem is lenne baj, de itthon jelenleg az első kettőnek van értelme, és az külön fájó pont, hogy a Google és az Amazon asszisztensei trükközés nélkül még mindig nem integrálhatók egy már meglévő okosotthonos rendszerekbe. Ugyanez a helyzet a WebOS saját okosotthonos, a különböző eszközöket egy helyre gyűjtő menüjével is: hiába próbálkoztunk a tévé konkrétan semmit nem ismert fel a hálózatra kötött eszközeink közül, ami több év után azért már elég frusztráló.
Ami a hangot illeti, a burkolat alá rejtve egy 2.2 csatornás (két mély, két hangsugárzó) 40 wattos rendszer dolgozik, ami csodákra sajnos továbbra sem képes. Nincs rendes basszus, igazi sztereó hangzásról sem beszélhetünk, a térhatást pedig természetesen el lehet felejteni. Ha valakinek ezek fontosak, annak muszáj lesz minimum egy jobb soundbart vagy egy komolyabb hangrendszert a tévére kötnie. A készülék képes kezelni a Dolby Atmos formátumot, szóval megfelelő technikával, az ARC/eARC csatlakozón keresztül egy kompatibilis rendszerrel azért megteremthető a hangzás, aminek hatására tényleg az akció középpontjában érzi magát a néző.
Bár nem hibátlan, az LG C1 kifejezetten jól sikerült OLED paneles okostévé, amit 48 hüvelykes kivitelben már haza lehet vinni 400 ezer forint környékén is. Ez a méret egy nappaliba szerintünk kevés, de aki kifejezetten játékhoz keres kijelzőt, és nem elégszik meg egy monitorral, annak remek választás lehet. Az 55 hüvelykes modell ára 450 ezer forint környékéről indul, ami kifejezetten baráti a 630 ezres nyitó árcédulához képest, és ennyi pénzt tényleg ér is ez a kijelző, főleg, ha már elszakadtunk a lineális tévézéstől és jobbára streamelt vagy letöltött tartalmakat nézünk, illetve rendszeresen játszunk, méghozzá a legújabb konzolokon.
