Tech tesztlabor

Nem kell kovácsnak lenned, hogy beleszeress ebbe a műhelybe

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Gyerekként jó páran játszottunk a LEGO azon készleteivel, amik a középkort elevenítették meg lovagokkal, várakkal, sárkányokkal, olykor szellemekkel és varázslókkal. A február elején megjelent, 21325 kódszámú Középkori kovács (Medieval Blacksmith) szett ezt a miliőt idézi meg, és hiába beszélünk egy játékgyártó termékéről, a célcsoport ezúttal abszolút a felnőtt közönség.

A LEGO sokunk számára volt meghatározó élmény gyerekként, és manapság egyre több az olyan felnőtt, aki visszatalál a dán játékgyártó készleteihez, amit jó pár éve már a cég is felismert, és mostanra vannak olyan termékeik, amik kifejezetten az idősebb korosztályt szólítják meg.

Az építés és a játék a felnőttek számára is üdvös tevékenység, csak más okból, mint a kicsiknek: míg a gyerekeknél a szórakozás mellett a képességfejlesztés a cél, addig az idősebbeknél a kikapcsolódás a lényeg, hogy az elemek összerakására koncentrálva kiszakadhassanak a mindennapokból. Direkt a felnőtteknek szól a kockákból megépíthető hatalmas Colosseum, az Old Trafford stadion szinte élethű mása, vagy éppen a Ford Mustang, amit mi is összeraktunk.

De szintén ide sorolhatók a LEGO Ideas termékcsalád tagjai, amiknek az a különlegessége, hogy a rajongók elképzeléseiből születnek boltban is kapható szettek. A 2011-ben LEGO Cuusoo néven indult projekt komoly sikernek bizonyult, 2014-ben nevezték át LEGO Ideasra, és az elmúlt években összesen 34 rajongói alkotásból készült hivatalos LEGO-építőjáték. Ezek között ráadásul található egy olyan építmény is, ami egy magyar alkotó, Szabó Máté ötlete alapján valósult meg – az ő történetét egy korábbi cikkünkben dolgoztuk fel részletesen.

Kapcsolódó
Magyarországról korábban ez még senkinek nem sikerült
Szabó Máté az első magyar, akinek a rajongói ötletéből a LEGO hivatalos szettet gyártott. A Mickey egeres Steamboat Willie születéséről az alkotó mesélt nekünk.

Az Ideas szettek közé tartozik a február 1-én megjelent LEGO 21325 Medieval Blacksmith is, amiből egy középkori kovácsműhely építhető meg. Az ötletgazda itt a német Clemens Fiedle volt, aki 2017-ben töltötte fel a saját építményét a LEGO Ideas oldalra. A részletgazdag, több szintes épület nagyjából másfél év alatt, 2019 júliusára gyűjtött össze 10 000 támogatói szavazatot – ez szükséges ahhoz, hogy a dán játékgyártó fontólóra vegye a rajongói elképzelés hivatalos készletté alakítását. A döntőbizottság 2020 februárjában jelentette be, hogy az ötlet átjutott a rostán, majd egy évvel később a boltok polcaira került a végleges termék. Az eredeti tervet a LEGO dizájnerei ugyan némileg átdolgozták, de a hangulat és a koncepció megmaradt, a végeredmény pedig egy olyan műhely, amihez nem kell kovácsnak lenni, hogy beleszeressen az ember.

Mohos Márton / 24.hu

Középkori kovács

Habár a LEGO-nak évtizedeken keresztül voltak középkori készletei a Castle témának köszönhetően, de a Medieval Blacksmith nem igazán hasonlítható ezekhez a játékokhoz, ami főleg arra vezethető vissza, hogy Fielde munkája nem gyerekeknek szól, alapvetően nem játékra tervezték, hanem felnőtteknek, akik büszkén felhelyezhetik egy polcra, miután végeztek vele.

Ettől függetlenül ez persze egy LEGO,

éppen ezért, ha valaki egy gyerkőcöt lep meg vele, ő is kiválóan szórakozhat az építménnyel (az összerakásban persze nem árt segíteni), de a méret, a kialakítás és a részletesség mind azt a célt szolgálják, hogy ez a szett egy felnőtt életterének (és gyűjteményének) a dísze legyen.

Már a megépítés sem feltétlenül gyerekjáték, hiszen 2164 építőelem várja a megfelelő összeillesztést, ami még szakavatott kezek számára is 5-6 órás feladat. Vagyis kikapcsolódás, hiszen a ház „felhúzása” valójában szórakozás: még felnőttként is élményszámba megy, ahogy rácsodálkozunk a gyönyörűen és nagyon ötletesen kivitelezett részletekre.

A képeken jól látszik, hogy egy messzemenőkig kidolgozott épülettel van dolgunk, ahol percekig lehet gyönyörködni a mindenféle apróságokban. Aprócska kút a fa tövében, külön boltíves beugró az egymáson pihenő tűzifáknak, mohával benőtt tető, növények a ház tövében, szépen megmunkált faszerkezet, fali lámpa az emeleti bejárat mellett, illetve a lényeg: a kovács kohója, és előtte az üllő, amin a fegyverek és egyéb felszerelések készülnek.

Mohos Márton / 24.hu A fújtatót megnyomva bizony „felizzik a parázs”!

És itt található az egész készlet talán legmenőbb része: a kemencéhez fújtatót is építünk, ami egy elemes, átlátszó vörös alkatrészhez kapcsolódik. A fújtatót megnyomva a speciális kockában lévő aprócska LED felvillan, ezzel a felizzó parazsat imitálva, és a részletes környezetben mindez olyan zseniálisan néz ki, hogy még felnőttként is percekig nyomogattuk, gyermeki lelkesedéssel csodálkozva rá az egyszerű, de mégis elképesztően ötletes megoldásra.

Egyszer volt, hol nem volt…

A kovács háza ráadásul nemcsak kívülről kidolgozott, de belül is. Az okos építési technikának hála az épület felső két szintje egyetlen mozdulattal leemelhető, és így feltárul a műhely belső része. A legalsó szinte megcsodálhatjuk a kohó belső részét a hevítéshez nélkülözhetetlen szénnel, a mester szerszámait, a munkapadját, van köszörű is, illetve a legszükségesebb eszközök mellett ott vannak a kovács korábbi munkái is: vállvértek, pajzsok, kardok és még egy sisak is.

Galéria
Mohos Márton / 24.hu

A második szintről szintén leemelhető a tető, ami alatt egy konyhát találunk, tűzhellyel, megterített asztallal, két székkel, az ablakok mellett égő gyertákkal és a legfelülre vezető lépcsővel. Itt kapott helyet a hálórész: van egy bevetett, hatalmas ágy, ládikó az értékeknek, a padlón egy leterített medve bundája, sőt még egy aprócska írósztalt is találunk, tintával és tollal, illetve egy papírossal, amin az olvasható angolul, hogy „Egyszer volt, hol nem volt…”.

Mindezt megépíteni tényleg kikapcsolódás, viszont a készlet felnőtt jellegét az is demonstrálja, hogy az összerakás osztatlan figyelmet követel, a rengeteg apró részlet miatt könnyű elrontani egyes részeket, kihagyni elemeket. A nem rögzített, kézzel bármikor kiemelhető tető helyre illesztése pedig elég fifikás feladat, amivel még gyakorlott építőként is meggyűlt a bajunk, szóval hiába beszélünk LEGO-ról, azért elkélt a türelem a végső simítások elvégzéséhez.

LEGO Csoport Nem hiányozhatnak a minifigurák sem.

A végeredmény viszont megérte a fejvakarással és a figyelmetlenség miatti visszabontással töltött hosszú perceket, és a szett nemcsak egy gyönyörű épületet jelent, de kapunk jópofa minifigurákat is. Egyrészt van egy hatalmas arcszőrzettel megáldott kovácsmesterünk, itt a vadászatban jeleskedő partnere, kapunk egy kutyust, illetve két katonát is, szintén egy férfi/nő párost, akikhez még egy ló is tartozik, az általa húzott szekérrel.

„Toss a coin to your blacksmith…”

A LEGO 21325 Medieval Blacksmith túlzás nélkül az egyik legszebb és legötletesebb készlet, amit a dán játékgyártó idén piacra dobott, még egy olyan lakásban is remek dísz lehet, ahol amúgy nem feltétlenül bukkannak fel hasonló készletek. Azzal ugyanakkor tisztában kell lenni, hogy a kovácsműhely nemcsak a tervezést és a kivitelezést illetően szól az idősebbeknek, de az ára is azokra a felnőttekre lett szabva, akiknek nem probléma áldozni egy költséges hobbira, hiszen a szépen berendezett, pompás kis házikóért nagyjából 55 ezer forintot kell fizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik