Tech

Veszélyes lehet az iPhone 12 a pacemakerrel élőkre

Getty Images
Getty Images

A hónap elején jelent meg egy kardiológusok által készített tanulmány a Heart Rythm tudományos szaklapban, mely szerint az iPhone 12 modellekbe (iPhone 12, iPhone 12 mini, iPhone 12 Pro, iPhone 12 Pro Max) épített új MagSafe töltési technológiája mágneses és elektromágneses mezői megzavarhatják a pacemakereket, sőt a defibrillátorokat is.

Az Apple honlapja szerint az iPhone 12 telefonok ugyan több mágnest tartalmaznak, ennek ellenére a mágneses interferencia szempontjából várhatóan nem jelentenek nagyobb kockázatot az orvosi eszközökre nézve a korábbi iPhone modellekhez képest.

A MacRumors szúrta ki, hogy az Apple reagálva a tanulmányra nemrég egy plusz bekezdéssel frissítette honlapját. Ebben azt írják, hogy a szívritmus-szabályozó implantátumokkal élők a biztonság kedvéért legalább 15 centiméter távolságban használják a mobiljukat (ha pedig éppen aktív a vezeték nélküli töltés, akkor 30 centiméterre), és az eszköz gyártójától kérjenek további információkat a biztonságos használatra vonatkozóan.

Kérjen információt orvosától vagy az adott orvosi eszköz gyártójától az orvosi eszközre vonatkozóan, illetve érdeklődjön tőlük, hogy szükséges-e biztonságos távolságot fenntartani az adott orvosi eszköz és az iPhone között. Számos különböző típusú orvosi eszköz létezik, és a gyártók többnyire ajánlásokat kínálnak arra vonatkozóan, hogyan lehet biztonságosan használni az általuk forgalmazott eszközöket a vezeték nélküli és mágneses eszközök közelében, hogy el lehessen kerülni az esetleges interferenciát. Ha úgy gondolja, hogy az iPhone károsan befolyásolja az orvosi eszköze működését, hagyja abba az iPhone használatát

– olvasható a cég weboldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik