Tech

Kilőtt a Google alternatívájának szánt kereső látogatottsága

DuckDuckGo
DuckDuckGo

Egyre inkább számokban is visszaköszön, hogy a felhasználók egy részét komolyan elkezdte érdekelni az adataik védelme, ennek példája, hogy a WhatsApp adatvédelmi frissítésének bejelentése után kilőttek a titkosított csevegők, például a Signal letöltési számai. Keresők terén is érdekes fordulat figyelhető meg: a Google alternatívájaként fejlesztett, magyarul is elérhető DuckDuckGo keresőmotor 2020-ban 62 százalékos növekedést produkált.

A „kacsás kereső” fő vonzerejét az adja, hogy nem épít profilt a netező aktivitásai alapján, tehát nem figyeli, hogy milyen oldalakat látogatott meg korábban, mindenkinek ugyanazokat a tartalmakat jeleníti meg.

Külön érdekesség, hogy a 2008-ban indított DuckDuckGo meglehetősen lassan tudott csak hízni az elmúlt évtizedben, 2020-ban viszont masszív felfutás indult. Idén januárban látszik ennek a gyümölcse, épp abban az időszakban, amikor a Signal csevegő is kilőtt: három hét alatt sikerült elérni az egy nap alatt indított 100 millió keresést, az év elején mért 90 millióról. Igaz, hazánkban egyelőre még kevesen használják csak a DuckDuckGo-t, a StatCounter szerint a piac 0,15 százalékát szerezte meg eddig, 97,06 százalékkal a Google még magasan uralkodik.

A cég szerint ez annak tudható be, hogy a netezőknek egyre fontosabb az adataik biztonsága, és hogy ne célozzák őket politikai hirdetésekkel.

Kapcsolódó
Rengetegen ugrottak rá ezekre a titkosított üzenetküldőkre
A WhatsApp megosztó bejelentése után sokan rögtön azonnal letöltötték a Signalt, vagy a Telegramot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik