Tech

Rejtett kamerát kaphat az Apple okosórája

Getty Images
Getty Images

Ugyan az idén bejelentett Apple Watch 6 különösebben nagy újításokat nem hoz a szériába, de könnyen lehet, hogy már akár a hetedik generációs (vagy egy annál későbbi) okosórával más lesz a helyzet. A Techradar szúrta ki, hogy az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatalához (USPTO) benyújtott dokumentumok szerint a cupertinóiak ugyanis nem csak TouchID-s ujjlenyomat-olvasót, de kijelző alá épített kamerát is adnának az órának.

Az ujjlenyomat-olvasó az Apple Watch bekapcsoló-gombjában kapna helyet, és az eszköz feloldásához, valamint a felhasználó hitelesítéséhez lehetne használni. Ennél merészebb tervet vázol egy másik szabadalmi dokumentum, miszerint az óra kijelzőjét több réteg alkotná, ezek közül az egyik rétegbe egy olyan kameraszenzort építenének be, ami használaton kívül láthatatlan lenne.

Kérdés, hogy ezt végül a gyakorlatban is sikerül-e megvalósítani, hiszen mint tudjuk: nem minden szabadalomból lesz végül piacra kerülő termék.

Kapcsolódó
Az új Apple Watch 6 mellett egy olcsóbb okosórát is mutatott az Apple
Bemutatkozott az Apple Watch Series 6 és az Apple Watch SE.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik