Tech

Svédország nem engedi be a kínaiakat az 5G-hálózatába

A svéd postát és távközlést felügyelő hatóság (PTS) megtiltotta a kínai Huawei és a ZTE termékeinek használatát a jövő hónapban esedékes 5G-tenderen részt vevő cégek számára – írja az MTI. A PTS honlapján közölte, hogy az 5G mobilhálózat kiépítéséhez szükséges frekvenciasávokra négy pályázó – Hi3G Access, Net4Mobility, Telia Sverige és Teracom – részvételét hagyta jóvá. A pályázókat az idei év elejétől érvényes új jogszabállyal összhangban, a svéd hadsereggel és a biztonsági szolgálattal konzultálva választották ki. Eredetileg az idei év elejére tervezték a pályáztatást, de nemzetbiztonsági megfontolásokból miatt novemberre halasztották.

A PTS pontokba szedve ismerteti, hogy a pályázóknak milyen feltételeknek kell megfelelniük.

A nemzetbiztonsági feltételeken kívüli szerepel az, hogy a „központi funkciók” ellátásához szükséges új berendezésekben nem használhatják a Huawei és a ZTE által gyártott eszközöket.

Emellett amennyiben a már létező infrastruktúrát akarják használni, akkor legkésőbb 2025. január 1-ig ki kell iktatniuk a két kínai cég termékeit. A „központi funkciók” alatt értendők a többi között a frekvenciasávhoz való hozzáféréshez szükséges berendezések, az átviteli és a maghálózat, illetve a szolgáltatás és a karbantartás.

A kínai vállalatokat egyre gyakrabban vádolják Nyugaton – elsősorban az Egyesült Államokban – illegális adatgyűjtéssel. Az európai országok amerikai nyomásra felülvizsgálják a kínai cégek részvételét az 5G hálózatok kiépítésben. A brit kormány – az európai országok közül elsőként – már július közepén bejelentette, hogy a brit távközlési vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a Huaweitől berendezéseket az 5G mobilhálózat kiépítéséhez,  a hálózatba már beépített eszközöket pedig 2027 végéig el kell távolítani a távközlési rendszerekből.

Washington nemzetbiztonsági fenyegetésnek tartja a kínai szerepvállalást, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy törvény kötelezi a kínai vállalatokat és polgárokat arra, hogy segítsék az államot az adatgyűjtésben.

A svéd biztonsági szolgálat pedig az országra leselkedő egyik legnagyobb veszélynek nevezte Kínát.

A Huawei következetesen azt állítja, hogy eszközei semmilyen kockázatot nem jelentenek.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik