Tech

Kamuzik az Apple az iPhone 12 kameráiról

iphone 12
iphone 12

Az Apple október 13-án mutatta be hivatalosan az iPhone 12 termékcsaládot, és a Pro Max modellel kapcsolatban már a bemutató során elhangzott, illetve a készülék termékoldalán is az olvasható, hogy a telefontól „ötszörös optikaizoom-tartományt” kapunk. A HVG ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szabad bedőlni az új iPhone-ok négyszeres és ötszörös optikai zoomjának.

A cikk kitér arra, hogy az Apple állítása a nagyítási képességeket illetően csak akkor igaz, ha a telefotóegység 65 milliméteres fókusztávolságát az iparágban bevett szokással ellentétben nem a főkamera 26 milliméteres, hanem a nagylátószögű egység 13 milliméteres gyújtótávolságával vetjük össze. Amennyiben ugyanis a telefotóegységet a főkamerához mérjük, akkor az optikai zoom már csak két és félszeres. Ezt a gyártó ráadásul el is ismeri a készülék technikai adatai között, hiszen ott már az szerepel, hogy „két és félszeres optikaizoom-nagyításhoz, kétszeres optikaizoom-kicsinyítéshez”.

Kiemelve ötszörös ptikaizoom-tartomány, ami valójában csak
Kiemelve ötszörös optikaizoom-tartomány, ami valójában csak két és félszeres. Fotó: Apple

Az almás vállalat ugyanakkor nemcsak a legdrágább modell esetében igyekszik félrevezető marketingszöveggel palástolni a kamera valódi képességeit: az iPhone 12 Pro esetében „négyszeres optikaizoom-tartományról” van szó, de amennyiben a bevett szokásnak megfelelően a 26 milliméteres főkamerához mérjük a telefotómodul 52 milliméteres értékét, akkor már csak kétszeres optikai nagyítást kapunk – ugyanakkorát, mint amennyit hosszú évek óta tudnak az Apple telefonjai.

A HVG cikke emellett kitér arra is, hogy ha a Samsung hasonló módon „számolna”, akkor a 13, 26, illetve 120 milliméteres fókusztávolságú hátsó kamerákkal ellátott Galaxy Note20 Ultrát nem ötszörös, hanem több mint kilencszeres optikai zoommal hirdetné. A Huawei pedig a 18, 23, 80, illetve 240 milliméteres gyújtótávolságú hátoldali kamerákkal szerelt P40 Pro+ esetében nem tízszeres, hanem több mint tizenháromszoros optikai nagyításról beszélne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik