Tech

Baki miatt volt elérhető egy Google app minden androidosnak

A Google több népszerű alkalmazásának lájtosabb verzióját is elkészíti a gyengébb mobilokra, melyek előnye, hogy kevesebb erőforrás szükséges a főbb funkciók futtatásához. Ilyen a 2018-ban kiadott Gmail Go, a népszerű levelező pehelysúlyú változata is, ami lényegesebben kevesebb helyet igényel, de a lényegi műveletekre tökéletesen megfelel. A Go szoftvereket ugyan kimondottan az Android Go rendszert futtató mobilokra szánják, de idővel szélesebb körben is letölthetővé válnak.

Élesszeműek kiszúrhatták, hogy a Gmail Go pár órán keresztül bárki számára letölthető volt, tehát úgy tűnt, hogy  a keresőóriás minden androidos mobillal kompatibilissá tette, nem csak pár meghatározott modell kiváltsága. Később amilyen hirtelen bukkant fel a Play Áruházban, olyan gyorsan el is tűnt.

Az Android Police-nak nyilatkozó szóvivő szerint az már szándékos döntés volt, hogy végül visszahívták az appot, a tévedés éppenséggel az volt, hogy minden androidos készülék támogatott lett. Arról nem beszéltek, hogy hivatalosan, világszerte elérhető lesz-e az app a jövőben.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik