Tech

Rég várt funkciót kapnak a Gmailt használó iPhone-osok

Korábban írtunk róla, hogy az OLED-es iPhone-okon végzett tesztek szerint nagyon is megéri bekapcsolni a sötét módot az új iOS-ben, mert jelentős üzemidő spórolható vele. Az iOS 13 és az Android 10 nagy dobása ugyanis, hogy már rendszerszinten beállítható a dark mode, de persze csak azon appokkal működik a dolog, amelyekre a fejlesztők elkészítették az új dizájnt.

Sok esetben arra is van lehetőség, hogy az egyes appoknál manuálisan, saját kedvünk szerint válasszuk ki a megjelenítés stílusát. A Gmail levelező sötét módja egy ideje már elérhető Androidon, ám az iPhone-osoknak várniuk kellett annak ellenére, hogy már hónapok óta pletykálnak róla, hogy az almások is megkapják a beállítást. Igaz, a felhasználók egy szűk körénél valóban megjelent az opció, de csak most indult el az élesítés világszerte, így fokozatosan mindenki megkapja.

A Gmail sötét módjának bekapcsolásához egyszerűen a levelezőapp beállításai közt keressük meg a Témák (Themes) menüt, ahol ha minden igaz, már három lehetőséget látunk: a világos, sötét, illetve a rendszerszinten beállított megjelenítési módot. Természetesen fontos, hogy az app legfrissebb verziója legyen a készülékünkön.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó