Tech

Kína globális adatbiztonsági normákat szeretne

Vang Ji kínai külügyminiszter globális adatvédelmi kezdeményezést jelentett be kedden a globális digitális vezetésről szóló nemzetközi szemináriumon – írja a Bloomberg. Ji szerint a többek közt személyes adatok védelméről és adatgyűjtésről szóló, ajánlott normákat és sztenderdeket a kezdeményezéshez csatlakozó országoknak egyezményesen kéne használniuk, ebből nyolcat is ismertetett. Ezek közt szerepel az is, hogy a kormányok számára tiltott legyen a hozzáférés a tengerentúl is működő operációik által gyűjtött adatokhoz. A kezdeményezés tekinthető egyfajta válasznak arra, hogy az amerikaiak adatvédelmi aggodalmakra hivatkozva korlátozzák a kínai eredetű technológiák felhasználását.

A javasolt irányelvek jól illeszkednek Kína eddigi filozófiájába is, miszerint minél kevesebb adat mozog az egyes államok és országok határai közt, annál jobb. A világ második legnagyobb gazdaságának számító Kína jelenleg is arra kéri a külföldi cégeket, hogy helyben tárolják a felhasználói adatokat, így az Apple és az Amazon is hatalmas adatközpontokat telepített az országba.

Ji egy olyan kissé idealistának tűnő pontot is felvázolt, minthogy a kormányok ne használjanak fel technológiát ahhoz, hogy más kormányoktól lopjanak adatokat, vagy megtámadják a kritikus infrastruktúráikat. A külügyminiszter szerint a kezdeményezést globális szintre kiterjesztve sikerülhet véget vetni a személyes adatokkal való visszaélésnek és a kormányzati oldalról jövő kiterjedt megfigyelésnek. A techcégeket arra kéri, hogy szolgáltatásaikba ne építsenek olyan kiskapukat, amelyek lehetőséget adnak a felhasználók adatainak elszipkázására.

Hatalmas lehetőség a Microsoftnak a TikTok felvásárlása
Nagy eséllyel sikerül megegyezniük a kínaiakkal, de mi történhet utána?

Mindez akkor, amikor a Trump adminisztráció tiltással fenyegeti a kínai ByteDance által birtokolt TikTokot, amennyiben szeptember közepéig nem sikerül felvásárolnia az amerikai részleget egy amerikai cégnek. Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági fenyegetésként tekint a kínaiak technológiai cégekre, mivel állításuk szerint adatokat gyűjtenek a felhasználókról, amiket aztán Kínának küldenek vissza. A Huawei és a ByteDance is tagadta eddig ezeket a vádakat.

India szintén nemzetbiztonsági okokra, illetve a személyes adatok védelmére hivatkozva döntött úgy, hogy kínai mobilapplikációkat tilt be, köztük a TikTokot és a WeChatet. Újdelhi két szakaszban – először június végén, majd szeptember elején – összesen mintegy 180 kínai mobilalkalmazást tett elérhetetlenné a felhasználók számára. Kína jelentős mértékű cenzúrát alkalmaz az internetet illetően: az országban nem érhető el egyebek mellett a Google, a Facebook és a Wikipedia sem.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik