Tech

A Facebook fizetne is egyeseknek, hogy ne használják a fiókjukat

A The Washingon Post szerzője szerint a Facebook aktívan tanulmányozza felületén, miként hat a közösségi média a demokráciára, a folyamatban pedig érdekes dolgokat vizsgál meg. Néhány felhasználónak azért is fizetnének, hogy meghatározott ideig ne használják a szolgáltatást az amerikai elnökválasztás előtt.

A Facebook a héten jelentette be, hogy külsős kutatókkal együttműködésben kezdi vizsgálni a problémakört, amibe 200-400 ezer felhasználót is bevonnak. A netezők beleegyezésével a cég a szokásosnál több interakciójukat tudja megvizsgálni, a nagy kék közösségi oldalon és az Instagram képmegosztón egyaránt. A megosztott képernyőmentések egy Instagramon felugró ablakot mutatnak, amiben azt kérdezi a felület a felhasználótól, hogy mennyit lenne hajlandó fizetni azért, hogy a választások előtt deaktiválja az Instagram-, illetve Facebook-fiókját. A Facebook heti 10-15-20 dolláros választási lehetőségeket ad meg, míg másoknál nem egy, hanem hat hétre vonatkozó összegre kíváncsi.

A Facebook szóvivője Twitteren erősítette meg, hogy a cég valóban pénzzel honorálná azon felhasználók segítségét, akik a fiókjuk felfüggesztése mellett kérdőíveket is kitöltenének számukra az adatgyűjtéshez. A munka gyümölcsére viszont még sokat kell várni, a kutatás eredményeit a jövő év közepéig nem osztják meg a nyilvánossággal.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik