Tech hardverteszt

Xiaomi Mi Band 5: még mindig jó, de a forradalom elmaradt

A Mi Band aktivitásmérő karkötő a Xiaomi egyik legnépszerűbb terméke, nem véletlenül. Szuper funkciók, egyszerű használat, jól néz ki, és az ára is elég barátságos. A legújabb, 5-ös verzió idén nyáron került a boltokba, és bár remek eszköz, de főleg azoknak lehet jó választás, akik eddig csak szemeztek vele. A 4-es változatról például nem igazán éri meg váltani az új modellre.
Korábban a témában:

A Mi Band 5 elsőre csak nehezen különböztethető meg az elődjétől, pedig akadnak eltérések: az AMOLED kijelző mérete 0,95-ről 1,1 hüvelykre, a felbontás pedig 120 x 240-ről 126 x 294 pixelre nőtt, a képernyő már több „sort” képes megjeleníteni, ráadásul fényesebb is, mint a korábbi verzió.

A dizájn maradt a régi: a fekete pánt közepén ott az érintésérzékeny kijelzős kis kapszula, amit végre nem kell kipattintani a szíjból a töltéshez. Az ehhez szükséges kábel egy mágnesnek hála felpattintható a szerkezet alsó részére, és nulláról nagyjából két óra alatt érhető el a maximális energiaszint.

Fotó: Szabó-Ivándi Balázs

Némi fejlődés, némi visszalépés

Ezen a ponton gyorsan el is értünk az aktivitásmérő egyik érthetetlen negatívumához: az aksi (125 mAh) kisebb, mint az előző verzióban (135 mAh), ami a nagyobb fényerővel és méretesebb kijelzővel párosítva oda vezet, hogy a korábbi 20 napos üzemidő nagyjából két hétre csökkent. Ráadásul az utóbbi is csak akkor csikarható ki az 5-ös Mi Bandből, ha kikapcsoljuk az olyan extra funkciókat, mint például a folyamatos pulzusmérés. Utóbbit aktiválva, maximum fényerő mellett – ami a szabadban azért szükséges, hogy lássuk a dolgokat – a karkötő nálam legjobb esetben 8 napig bírta egy töltéssel.

A kijelző ugyanakkor csodás.

Szépek a színek, tökéletes a kontraszt, és a több sávnak hála jóval több információ jelenik meg rajta, mint korábban. A használathoz nélkülözhetetlen Mi Fit applikáción belül az „óralap” dizájnja változtatható, nagyjából 100 variáció közül választhatunk, ráadásul egyes esetekben már adott a szerkesztés lehetősége. Ezt a megfelelő menüben egy kis fogaskerék jelzi: cserélhetők a megjelenő elemek, egyes funkciók (edzés, pulzusmérés) is kitehetők a főképernyőre, egyetlen érintéssel pedig el is indíthatók.

Az alapból sötét képernyő (allways on display nincs) a kezünk megfelelő mozdulatára mindig felvillan, a funkciók között pedig jobbra/balra és fel/le suhintva is csemegézhetünk, a kapcsolódó alkalmazásban pedig módosíthatjuk, hogy mik és milyen sorrendben jelenjenek meg. Vízszintes irányba a leggyakrabban használt funkciókat érdemes betenni (edzés, zenelejátszás, stopper – kinek mi), a függőleges menüt pedig úgy kell alakítani, hogy a számunkra leghasznosabb lehetőségek kerüljenek előre.

Fotó: Szabó-Ivándi Balázs

Ami az elérhető funkciókat illeti, abban a Mi Band sosem szenvedett hiányt, de most még tovább bővült a repertoár. A karkötő ugye eddig is mérte a lépésszámot, a távolságot és az elégetett kalóriát, most pedig már az is beállítható, hogy szóljon, ha túl sok időt töltünk egy helyben. A helyadatokon alapuló időjárás mellé már megkapjuk a szélerősséget és az UV adatokat is, a pulzusmérés mellé pedig megérkezett a stresszfigyelés és a légzőgyakorlatok – utóbbi edzés után segíthet, esetleg próbálkozhatunk így lenyugodni, ha valamin felidegesítettük magunkat.

A kijelző továbbra is jelzi, ha csörög a mobilunk, beállíthatjuk milyen értesítések fussanak be a karkötőre, vezérelhető a zenelejátszó, kapunk ébresztőórát, stoppert és időzítőt, megjött a világóra is, illetve most már arra is adott a lehetőség, hogy innen vezéreljük a telefonunk kameráját.

Mérések, de csak tájékoztató jelleggel

Hölgyek számára komoly újdonság, hogy a fejlesztők beépítették a női cikluskövetést, ami alapból rejtve van, és a Mi Fit alkalmazás Display settings menüpontjában kell külön „aktiválni”. További fejlődés az előző verzióhoz képest, hogy az apró kütyübe épített új szenzorok a Xiaomi ígérete szerint pontosabban mérnek, illetve elméletileg fejlődött az alváselemző algoritmus is.

Ha így is van, a magam részéről még mindig nem vagyok maradéktalanul elégedett vele, mert bár tény, hogy a Mi Band 5 elég jól lemérte, hogy mennyi időt töltöttem az ágyban, de a kapott statisztikák sokszor köszönőviszonyban sem voltak a valósággal. Olykor a 40 perces ébrenlétet is alvásként lett elkönyvelve. És ehhez még jön az is, hogy az alkalmazásban a statisztikák megjelenítése elég béna és átláthatatlan, az app ezen részére már bőven ráférne egy komolyabb ráncfelvarrás.

Fotó: Szabó-Ivándi Balázs

Ami a szenzorokat illeti, az eddigi hat edzésfajta (futás, futópad, kerékpár, séta, úszás) érzékelése mellé megérkezett az evezőpad, az elliptikus tréner, a jóga, az ugrálókötél és a szobabicikli is, de azért itt is vannak fenntartásaim a pontossággal kapcsolatban.

Főleg akkor, ha a szabadban sportolunk, és csak a karkötőre hagyatkozunk: például futáshoz nem viszünk magunkkal telefont, ami edzés közben pontos GPS adatokkal szolgálna a karkötő számára. A Mi Band 5 eleve nem képes automatikusan felismerni az aktivitást, és a kapott eredmények inkább jelzésértékűek, mintsem pontosak, szóval, ha valaki komolyan szeretné monitorozni a sporttevékenységeit, annak ennél pár fokkal komolyabb eszközre kell beruháznia.

Hétköznapi használatra viszont teljesen jó az eszköz,

már csak azért is, mert a lépésszám, a távolság és a kalóriák mellé megérkezett a PAI (Physiological Activity Indicator) funkció is, ami nemcsak az edzést, de minden általunk végzett mozgást magában foglal, és ebből számol egy abszolút értéket. Amennyiben a mutató 100 felé vándorol, az annyit tesz, hogy elegendőt mozogtunk ahhoz, hogy csökkentsük a különböző érrendszeri betegségek kockázatát.

Persze itt is érdemes észben tartani, hogy a Mi Band 5 nem orvosi eszköz, tehát erre alapozni semmit nem lehet, de az egyáltalán nem baj, hogy ad némi képet arról, általában mennyire vagyunk aktívak. Ha a PAI mutatónk rendszeres használat mellett sosem közelíti meg a 100-as értéket, akkor azért érdemes elgondolkodni az egészségesebb irányba mutató életmódváltáson.

Megéri beszerezni?

A Mi Band 5 ára itthon 16 000 Ft, ami nem egy rossz vétel egy ilyen többfunkciós aktivitásmérőért, legalábbis akkor, ha még nem rendelkezünk ilyesmivel. Ha valaki eddig csak szemezett egy ilyen eszközzel, és most szánta rá magát a vásárlásra, annak kiváló választás lehet, hiszen ár/érték arányban jelenleg nem nagyon találni ennél jobb aktivitásmérőt a piacon.

Viszont egészen más a leányzó fekvése, ha már van ilyen kütyünk. Mi Band 3-ról mondjuk már csak a kijelző miatt is érdemes lehet váltani, de az új verzió a Mi Band 4-hez képest csak ráncfelvarrásnak tűnik, mintsem valódi előrelépésnek, így nem igazán éri meg lecserélni az egyel korábbi modellt.

Az újdonságok ugyan üdvösek, de messze nem forradalmiak, ráadásul a következő változatnak még bőven van lehetősége fejlődni: például a Kínán kívül értékesített változatba is kerülhetne végre NFC, megoldhatnák, hogy a kijelző ne vélje érintésnek a vizet, illetve a mérések és a kapcsolódó mobilos szoftver kapcsán sem ülhetnek még ölbe tett kézzel a fejlesztők.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.