Tech

A Samsung leleplezte az új csúcstelefonjait: itt a Note20 és a Note20 Ultra

A Samsung hivatalosan is lerántotta a leplet a Samsung Galaxy Note20 és Note20 Ultra csúcstelefonokról, amik izgalmas meglepetéseket egyáltalán nem tartogatnak, csak megbízhatóan viszik tovább azt a vonalat, amit ettől a szériától az elmúlt években már megszokhattunk.

Ahogy azt már jó előre beharangozták, a Samsung augusztus 5-én, magyar idő szerint délután négykor rántotta le a leplet a legújabb csúcskategóriás okostelefonjairól, a Galaxy Note20 szériáról.

A hivatalos leleplezésre persze sok újdonság nem maradt, hiszen az elmúlt hetekben a létező összes információ kikerült az internetre. Ahogy tavaly, úgy idén is két változatot dob piacra a dél-koreai vállalat, méghozzá Galaxy Note20 és a Galaxy Note20 Ultra néven, amik dizájnban követik a Note termékcsalád megszokott formavilágát, ezúttal is megkapjuk az elmaradhatatlan S-Pen kiegészítőt, a telefonok hátlapjára pedig az S20 telefonokhoz hasonlóan egy minden eddiginél nagyobb kamerasziget került.

Egymás mellett a Note20 Ultra és a sima Note20. Fotó: Samsung

Van a nagy, meg a kisebb

Mindkét telefon képernyőbe vágott előlapi kamerával, három hátlapi lencsével és ugyanazzal az Exynos 990 processzorral kerül forgalomba, de a méretet és az elérhető funkciókat illetően akadnak eltérések.

Az Ultrának nemcsak a képernyője nagyobb, de a felbontása is, és itt adott a 120 Hz-es képfrissítés. A hátlapon pedig egy 108 megapixeles széles látószögű főkamera kapott helyet, amit egy ötszörös optikai nagyításra képes, 12 megapixeles telefotó, illetve egy 12 megapixeles ultraszéles lencse egészít ki.

Ezzel szemben a Note20 esetében be kell érni egy 12 megapixeles széles látószögű egységgel, egy háromszoros hibrid nagyításra képes, 64 megapixeles telefotóval, illetve egy 12 megapixeles ultraszéles látószögű kamerával. Az Note20 Ultrának emellett az aksija is nagyobb (4500 mAh), illetve a 8 GB memóriás változat mellett elérhető lesz a 12 GB RAM-mal szerelt verzió is.

Galéria
Samsung Galaxy Note20 Ultra. Fotó: Samsung

Lényeges különbség továbbá, hogy a sima Note20 elérhető lesz LTE (4G) és 5G verzióban is, az Ultra viszont csak 5G-s változatban kerül forgalomba. Ennek megfelelően az ára is egészen horribilis, a 12 GB RAM-mal szerelt verzióért kevés híján félmillió forintot kérnek majd a boltokban.

A Samsung azt is hangsúlyozta, hogy a Galaxy Note20 telefonokra is elérhető lesz az Xbox Game Pass Ultimate. A Microsoft szolgáltatásának köszönhetően fix havidíjért cserébe 100-nál is több videójáték lesz elérhető a készülékekre (a frissen bemutott Galaxy Tab S7 és S7+ táblagépekre is), aminek a futtatásához nem kell a mobileszközöknél erősebb konzolos hardver, ugyanis a redmondi cég xCloud névre hallgató felhőszolgaltátásának hála a játékok streamelhetők lesznek a telefonra.

Szeptember 15-től Xbox konzollá válhatnak az androidos telefonok
Magyarország is ott van az országok között, ahol elsőként lesz elérhető az Xbox Game Pass Ultimate szolgáltatás mobilokra.

A hardver és a dizájn aktualizálása mellett a két telefon természetesen szoftveres újdonságokban sem szenved hiányt, főleg a kamerafunkciók, az S-Pen kiegészítő lehetőségei és a DeX szoftver fejlődött, de ezeknek a hasznosságára a hamarosan érkező részletesebb tesztjeinkben fogunk külön kitérni.

Samsung Galaxy Note20 specifikációk:

  • Méret: 75,2 x 161,6 x 8,3 mm
  • Súly: 192 gramm
  • Kijelző: 6,7 hüvelyk FHD+ AMOLED, 60 Hz
  • Processzor: Exynos 990
  • Memória: 8 GB LPDDR5
  • Háttértár: 256 GB
  • Hátlapi kamerák: 64 MP telefotó (F2,0, 0,8㎛, OIS, Hybrid 3x Zoom); 12 MP széleslátószög 2PD OIS (F1,8, 1,8㎛); 12 MP ultra széleslátószög (F2,2, 1,4㎛)
  • Előlapi kamera: 10 MP 2PD AF (F2,2, 1,22㎛)
  • Akkumulátor: 4300 mAh
  • Gyorstöltés: 25 W
  • Vezeték nélküli töltés: 15 W és 4,5 W power sharing
  • Egyéb: IP68 védelem, WiFi 6, képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, 5G-vel is kérhető
  • Színek: bronz, zöld, szükre
Samsung Galaxy Note20 három színben. Fotó: Samsung

Samsung Galaxy Note20 Ultra specifikációk:

  • Méret: 77,2 x 164,8 x 8,1 mm
  • Súly: 208 gramm
  • Kijelző: 6,9 hüvelyk WQHD AMOLED, 120 Hz
  • Processzor: Exynos 990
  • Memória: 8 vagy 12 GB LPDDR5
  • Háttértár: 256 GB
  • Hátlapi kamerák: 108 MP szélelátószög PD OIS (F1,8, 0,8㎛); 12 MP telefotó (F3,0, 1,0㎛, OIS, Optical 5x Zoom); 12 MP ultra széleslátószög (F2,2, 1,4㎛)
  • Előlapi kamera: 10 MP 2PD AF (F2,2, 1,22㎛)
  • Akkumulátor: 4500 mAh
  • Gyorstöltés: 25 W
  • Vezeték nélküli töltés: 15 W és 4,5 W power sharing
  • Egyéb: IP68 védelem, WiFi 6, képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó
  • Színek: bronz, fekete, fehér
Samsung Galaxy Note20 Ultra, három színben. Fotó: Samsung

Magyarországi árak:

  • Samsung Galaxy Note20 (256 GB/8 GB RAM): 355 000 Ft
  • Samsung Galaxy Note20 5G (256 GB/8 GB RAM): 390 000 Ft
  • Samsung Galaxy Note20 Ultra 5G (256 GB/12 GB RAM): 485 000 Ft

A Samsung a két telefon mellett bemutatta a már említett Samsung Galaxy Tab S7 és S7+ táblagépeket, a 41 és 45 milliméteres méretben elérhető Galaxy Watch3 okosóra különböző verzióit (lesz eSimes változat), illetve a babszemet formázó Galaxy Buds Live névre hallgató vezeték nélküli fülhallgatót is.

  • Galaxy Tab S7 Wi-Fi: 260 000 Ft
  • Galaxy Tab S7 LTE: 295 000 Ft
  • Galaxy Tab S7+ Wi-Fi: 335 000 Ft
  • Galaxy Tab S7+ 5G: 410 000 Ft
  • Galaxy Watch3 (45mm): 160 000 Ft
  • Galaxy Watch3 (41mm): 150 000 Ft
  • Galaxy Watch3 eSIM (45mm): 180 000 Ft
  • Galaxy Watch3 eSIM (41mm): 170 000 Ft
  • Galaxy Buds Live: 70 000 Ft
Sok Galaxy kis helyen is elfér. Fotó: Samsung

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik