Tech

Elindult a NASA földönkívüli élet nyomait kutató szondája

Sikeresen felbocsátották a NASA legújabb marsjáróját, amely a Perseverance (Állhatatosság) névre hallgat.

Sikerként könyvelhető el, hogy a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet ellenére sikerült tartani a tervezett menetrendet. A szonda helyi idő szerint reggel 7 óra 50 perckor – közép-európai idő szerint 13.50-kor – indult útjára a floridai Cape Canaveral űrállomásról, a tervek szerint hét hónap múlva, 2021. február 18-án fog landolni a Mars felszínén.

Az egytonnás, nagyjából terepjáró méretű robot egy teljes marsi évet – 687 földi napot – fog eltölteni a Marson. A Jezero nevű, 250 méter mély kráter alján fog landolni, amely 3,5 milliárd évvel ezelőtt még tóként hullámzott a vörös bolygó felszínén. Itt az eszköz esetleges múltbéli mikrobális élet nyomai után fog kutatni, tanulmányozza a planéta éghajlatát és geológiáját, valamint kőzet- és talajmintákat gyűjt.

Kép: NASA

A marsjáróval együtt a Marsra érkezik az Ingenuity nevű kísérleti Mars-helikopter is, amely tesztrepüléseket fog végezni. Ha a napenergiával hajtott, 2 kilogramm súlyú helikopter túléli a hideg marsi éjszakákat, az azt jelenti, hogy a jövőbeli missziókat ki lehet bővíteni a levegőből végzett vizsgálatokkal.

A NASA eddig négy szondát (Pathfinder, Spirit, Opportunity, Curiosity) küldött a Marsra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik