Tech

Jön a 24 karátos arany borítású PlayStation 5

Azon ma már meg sem lepődünk, hogy az aktuális iPhone modellekből létezik olyan változat, ami színarany bevonattal kerül forgalomba, hiszen régóta divat, hogy egyes cégek felvásárolják a különböző okostelefonokat, hogy aztán a külsejüket arannyal vagy gyémántokkal feltubózva adják tovább őket,

természetesen méregdrágán.

Az aranybevonatú játékkonzol ugyanakkor újdonságnak hat, és ha valakinek ilyenre fájna a foga, már nem kell otthon aranyszínű festékszóróval bohóckodnia, hiszen az ilyesmire szakosodott Truly Exquisite-nél már lehet regisztrálni, ha valaki ilyen csicsa változatot szeretne az ősszel érkező PlayStation 5-ből.

Fotó: Truly Exquisite

A cég egyelőre nem árulta el, hogy mennyit kell majd kicsengetni egy arany PS5-ért, ami nem csoda, hiszen még a Sony sem jelentette be, hogy mennyibe fog kerülni a teljesen hagyományos gép, ugyanakkor a Truly Exquisite-nél máris gondoltak azokra, akiknek a színarany verzió nagyon túl drága lenne, hiszen a masina elérhető lesz 18 karátos rózsaarany verzióban is. És ha mindez még nem lenne elég, akkor természetesen kontroller és fejhallgató is kérhető lesz aranybevonattal, mert mégiscsak ciki lenne, ha valaki egy sima kiegészítővel nyomná a játékokat, miközben a tévé mellett egy puccos gép csillog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik