Tech

Már szinte biztos, hogy csúszik az iPhone 12

Korábban a témában:

Egy ideje már hallani erről szóló pletykákat, de már szinte biztos, hogy az idei csúcs-iPhone, az eddig iPhone 12-ként említett modell bemutatója és megjelenése csúszni fog a szokásos szeptemberi ütemezéshez képest. Most a chipgyártó Broadcom vezetője, Hock Tan ejtett el sokatmondó bejelentést, és ugyan az Apple-t név szerint nem nevezte meg, de egyértelműen az amerikai cégre utalt.

Tan az almás céget mint „hatalmas észak-amerikai okostelefonos partnerként” említette a Broadcom befektetőinek tartott értekezleten, ahol „jelentős termékek megjelenésének csúszásáról” beszélt, ezáltal a harmadik negyedévben a vártnál alacsonyabb bevételekre számít a vállalat. Tan korábban már többször is hivatkozott így az Apple-re, így több mint valószínű, hogy rájuk is gondolt. Tájékoztatása szerint erősödés a negyedik negyedévben várható.

Ezek alapján a portálok szerint az iPhone 12 bemutatója szeptember végére, vagy októberre csúszhat, míg a készülékek szállítása valamikor novemberben kezdődhet meg. Többek szerint viszont nem valószínű, hogy az Apple novemberig várna, de 2017-ben volt már rá példa az iPhone X rajtjakor.

Az Apple a Broadcom egyik legfontosabb vásárlója, a két cég 15 milliárd dolláros üzletet kötött januárban. A chipgyártó vezeték nélküli komponenseket biztosít az iPhone-okhoz. Az iPhone 11-ben például a Broadcom wifi, bluetooth és RF chipjei találhatók.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Címkék: appleiphone 12

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.