Tech

Egy flitteres dinó volt a hétvégi űrutazás igazi sztárja

Korábban a témában:

Május 30-án, magyar idő szerint 21:22-kor lőtték ki a floridai Kennedy Űrközpontból az Elon Musk vezette SpaceX magán űrvállalat Crew Dragon űrhajóját, fedélzetén a NASA két asztronautájával, célként a Nemzetközi Űrállomással (ISS). Az űrutazás túlzás nélkül történelmi jelentőségű, hiszen a Space Shuttle program 2011-es vége óta nem indítottak el űrhajósokat az Egyesült Államok területéről, és nem használtak amerikai gyártású űrhajókat a küldetésekben, ráadásul a történelmünk során

ez volt az első eset, hogy magáncég juttatott embert az űrbe.

A sikeres kilövést követően az asztronatuták, Robert Behnken és Douglas Hurley élőben jelentkeztek be az űrből, és mutatták meg, milyen a Föld a Crew Dragonból, majd 19 órával a fellövés után megérkeztek az ISS-re, ahol teljesen rendben megtörtént a dokkolás – természetesen erről is készült videó.

A hétvégi esemény legnagyobb sztárja ugyanakkor nem a Crew Dragon űrhajó, és annak legénysége volt, hanem egy „potyautas”, akit az űrhajósok vittek magukkal a történelmi útra. Bár a nevét nem tudjuk, egy flitterekkel díszített plüss dinoszauruszról van szó, aki a kilövést követően többször is felbukkant az eseményeket az űrhajóból mutató felvételeken: 5:50-nél az élő bejelentkezés során is látható.

A különleges űrutazó természetesen azonnal rajongók milliót állította maga mögé, és a Mashable cikke szerint a szemfülesek akár vásárolhattak is maguknak egyet a SpaceX webshopjában, mindössze 25 dollárért. A játékfigura azóta eltűnt az említett webhelyről, de meglepődnénk, ha a jövőben nem válna ismét elérhetővé, hogy egy kis profitot termeljen Elon Musk űrvállalatának.

Az első dinó, aki az űrbe utazott. Fotó: SpaceX

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.