Tech

Megvan, mi lesz a neve Kína Mars-missziójának

A világon szinte mindenhol elhalasztódnak az űrmissziók a koronavírus-járvány miatt, hiszen a kutatók nem tudnak egy légtérben dolgozni – Kínában nem ez a helyzet, az ország júliusban tervezi elindítani első Mars-misszióját, ami egy műholdból és egy roverből áll majd, írja a Space News.

A Kínai Nemzeti Űrügynökség most jelentette be a misszió nevét: a Tianwen-1 nyersfordításban azt jelenti, hogy „kérdések a mennyhez”. A kifejezés egy vers címe tulajdonképpen, amit egy Kr. e. 4. században élt kínai költő, Qu Yuan jegyzett le.

A jövőbeli kínai bolygóközi missziók is a Tianwen nevet kapják majd.

A Mars-misszió új nevét a kínaiak egy ünnepélyes ceremónia keretein belül jelentették be, amit az első kínai műhold fellövésének ötvenedik évfordulójára rendeztek.

Illusztráció a Valles Marineris kanyonról. Kép: Getty Images

Egyelőre nem tudni sok mindent a Tianwen-1-ről, a szoftver- és hardvertesztjeit elméletileg márciusban fejezték be. A rovert három hónapos munkára tervezték, ennek lesz majd egy külön neve, amit a kínaiak szavaznak meg.

A Tianwen-1 2021 februárjában éri majd el a Marsot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik