Tudomány koronavírus

A franciák kihasználják a kijárási tilalmat, és Mars-missziót szimulálnak

A Mars-missziót modellezik hatvan diák részvételével az új koronavírus-járvány miatti franciaországi kijárási korlátozások közepette – írja az MTI.

A Toulouse-ban élő 60 egyetemista kollégiumi szobájába zárkózva tölti a kijárási korlátozások idejét, körülményeik hasonlóságot mutatnak egy hosszú távú űrmisszióéval.

Amikor a francia kormány kijárási korlátozásokat vezetett be a koronavírus terjedésének megállítása érdekében, Stephanie Lizy-Destrez űrkutató, a franciaországi ISAE-SUPAERO űrkutató központ munkatársa úgy döntött, „a lehető legtöbbet hozzák ki ebből a rossz helyzetből” és felvette a kapcsolatot az egyetemista önkéntesekkel.

Kép: Getty Images

Mint elmondta, nem tudják pontosan szimulálni az űrutazást: kimaradnak az olyan feladatok, mint például a mintagyűjtés a bolygó felszínéről a holdjáró segítségével, ráadásul a résztvevők megszakíthatják virtuális útjukat azzal, hogy naponta sétát tesznek szobájukon kívül.

A diákok számítógépes feladatokat végeznek, például a mentális képességeiket ellenőrző és memóriájukat vizsgáló teszteket töltenek ki. Naplót vezetnek és ötnaponta kitöltenek egy kérdőívet.

A hallgatók eltérő motivációkkal rendelkeznek, mint az igazi asztronauták – emelte ki Lizy-Destrez.

„A vizsgálatban résztvevők számára ez egy korlátozás, melyet rájuk kényszerítettek” – mondta. De a szűk lakótér – a hallgatók 12 négyzetméteres szobákban élnek – és a mozgási és tevékenységi korlátozások hasonlatosak ahhoz, mint amelyet az űrben dolgozóknak meg kell tapasztalniuk.

Emellett olyan pszichológiai hatások is érik az embereket, melyeket a kutatóknak nagyon alaposan meg kell érteniük, mielőtt asztronautákat küldenek a Marsra egy olyan misszió keretében, mely több hónapig eltart.

2017-ben hat önkéntes két hetet töltött el Lengyelországban egy szimulált Mars-bázison. Az amerikai Utah államban lévő Mars Desert Kutatóállomáson szintén végeznek szimulált missziókat. A legtöbb szimulációban eddig 4-6 fő vett részt.

Emmanuel Macron francia államfő közölte, május 11-től Franciaország fokozatosan megkezdi a korlátozások lazítását. Ahogyan a hosszú űrmisszióról hazatérő asztronautáknak, úgy az egyetemistáknak is fokozatos visszaszokásra lesz szükségük. Vigyáznunk kell, mert váratlan viselkedési minták is előfordulhatnak” – mondta Lizy-Destrez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik