Tech koronavírus

Több száz magyar fejlesztő állt hadrendbe a koronavírus ellen

Ahogy nemrég felhívtuk rá a figyelmet: Magyarország is csatlakozott a Hack The Crisis nevű nemzetközi fejlesztői kezdeményezéshez a HWSW Informatikai Hírportál által kiírt és szervezett eseménnyel, ami egy 48 órás online hackathon és ötletverseny. A széles körű kooperációt jól mutatja a szervezők összetétele is, az egy-két nap alatt verbuválódott, 12 fős csapatba a HWSW mellett számos cég, köztük a Prezi, a Docler, a Parkl és a Dmlab is delegált tagokat. A Hack The Crisis Észtországból indult azzal a céllal, hogy a fejlesztők hatásos megoldásokat találjanak ki a koronavírus elleni küzdelemben.

A hazai fejlesztői társadalom április 3-5. közt mutathatta meg, mit tud letenni az asztalra 48 óra alatt. A koronavírus járvány okozta krízishelyzet orvoslását célzó fejlesztői hétvégére rengeteg regisztráció érkezett, végül több mint 800 fejlesztő dolgozott 134 megoldáson, ezzel pedig Magyarország eddigi legnagyobb hackathonja valósult meg. A verseny védnöke az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Digitális Jólét Program volt, a Budapest Főváros Önkormányzata is támogatta a rendezvényt. Az eseményen született meg többek között a főváros új, a járvánnyal kapcsolatos tájékoztatást célzó aloldalának chatbotja is

– írja a HWSW közleményében.

A hackathon kiemelt támogatói a Telekom, a T-Systems, az ITSH, az Ericsson, a Docler, az OTP Mobil és a Janssen gyógyszeripari konszern voltak, akik egyenként 700 ezer forinttal, illetve más értékes díjakkal támogatták a nyertes csapatokat. Az ITM továbbá 800 ezer forintos Digitális Összefogás különdíjjal jutalmazott egy-egy indulót a verseny mind a négy fő kategóriájában.

Kórházi dolgozóknak, cégeknek, diákoknak

A hackathonon a Save Life címszó alatt a frontvonalban küzdő kórházi dolgozók munkáját, illetve a járvány lassítását segítő megoldások, a Save Community kategóriában társadalmi érintkezés minimalizálásával elszigetelődő közösségek összetartását célzó ötletek, a Save Small Business jeligével a kibontakozó gazdasági válság orvoslására szánt fejlesztések, illetve a Save Education kategóriában a távoli, digitális oktatást segítő eszközök szálltak versenybe.

A Save Life kategória győztese a Covibed digitális betegágy nyilvántartási rendszer lett, amely a kórtermek terheltségéről biztosít pontos, valós idejű adatokat az egészségügyben dolgozók számára, mindezt az ágyakra kihelyezett QR kódok segítségével. A felhasználói felület kialakításánál a fejlesztőcsapat arra is figyelt, hogy annak kezelése védőfelszerelésben is egyszerű legyen.

A Save Community kategóriában a Cognitive Creators NoCrowd alkalmazásáé lett a fődíj, amely a járvány fékezéséhez elengedhetetlen társadalmi távolságtartást tenné egyszerűbbé. Az appal feltérképezhető, hogy a közeli boltokban épp mekkora tömeg várakozik, és digitális sorszámhúzásra is lehetőséget ad, így a felhasználó akkor indulhat el, mikor már csak minimális várakozási időt kell az adott üzlet előtt töltenie. Az app a boltok számára is hasznos lehet, miután jelezni tudják a várható csúcsidők alakulását a vásárlók felé, akik így egyenletes eloszlással érkezhetnek.

A Save Small Business dobogójának tetejére az eKofa állhatott fel:  egy rugalmas, termelői értékesítési rendszerről van szó, amely a bezárások miatt felhalmozódó árufelesleg eljuttatásában segítene a vásárlókhoz. Mindezt egy webshop felülettel, amelyen a felhasználók közvetlenül a termelőktől rendelhetnek, a termékeket pedig az eKofa szállítja ki, természetesen érintésmentes fizetéssel és átvétellel.

A Save Education első díját a Kisiskola.hu vitte el. A nemzetközileg elismert oktatási technológiára építő platformon, ahogy arra neve is utal, a kisiskolásokat célzó, matematika, írástanulás és helyesírás feladatok találhatók, az elérhető tárgyak körét pedig a csapat folyamatosan bővíti. A webalkalmazáshoz szülői admin felület is társul, ahol követhetők a gyerekek eredményei.

Persze nem csak a fenti négyes távozott értékes jutalmakkal, a zsűri összesen 12 csapatot díjazott, így a Budapest Innovation Group, a Cursor Insight, az eTanterem, a Matek feladat Generátor, a Szintézis-NET, Team Discover, a Tixa Hungary és a Wexo System – Pandamic nevezői is elismerésben részesültek.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik