Tech

A Vodafone is szív a Huawei miatt

A legnagyobb európai mobilszolgáltató, a brit székhelyű Vodafone közölte, hogy eltávolítja európai maghálózatából a Huawei már használatban lévő berendezéseit. Nick Read, a vállalat vezérigazgatójának elmondása szerint a folyamat öt évet vehet igénybe a kritikus fontosságú hálózat összetettsége miatt.

Az időigényes művelet rendkívül költséges is lesz a szolgáltatónak, a becslések szerint közel 200 millió eurót (mintegy 62 milliárd forint) fognak rá költeni. Read emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai szintű lépés miatt az 5G-s hálózatfejlesztések egyes országokban akár 2-5 évet csúszhatnak.

A döntés előzménye, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök múlt héten jelentette be, hogy kormánya engedélyezi a Huawei részvételét a brit 5G-hálózat kiépítésében, ám csak korlátozottan. A rendszer nemzetbiztonságilag érzékeny részéhez (katonai támaszpontok, atomerőművek stb.) a Huawei nem férhet hozzá, az ilyen területek leendő hálózatainak kiépítéséhez nem szállíthat berendezéseket.

A Huawei részt vehet az 5G hálózatok kiépítésében a briteknél
Boris Johnson brit miniszterelnök hivatalosan is bejelentette, hogy kormánya engedélyezi a Huawei részvételét az 5G-hálózat kiépítésében.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik