Tech

A Huawei részt vehet az 5G hálózatok kiépítésében a briteknél

Boris Johnson brit miniszterelnök hivatalosan is bejelentette, hogy kormánya engedélyezi a Huawei részvételét a brit 5G-hálózat kiépítésében – írja a Reuters. Az amerikaiak által nemzetbiztonsági kockázatnak tartott kínai cégnek ugyanakkor csak korlátozott részvételt biztosítanak az Egyesült Királyságban, tehát a rendszer nemzetbiztonságilag érzékeny részéhez (katonai támaszpontok, atomerőművek stb.) a Huawei nem férhet hozzá, az ilyen területek leendő hálózatainak kiépítéséhez nem szállíthat berendezéseket.

A Reuters szerint a döntés ronthat az amerikai-brit kapcsolatokon, hiszen az Egyesült Államok kormánya már jó ideje igyekszik elérni, hogy a kínai vállalat több ország mellett a briteknél se vehessen részt a következő generációs mobilhálózatok kiépítésében. Az amerikaiak már hosszú hónapok óta tűzzel-vassal harcolnak a Huawei ellen, ennek okaival egy külön cikkben részletesebben is foglalkoztunk.

Ezért nem akarja Amerika, hogy a kínai Huawei uralja az 5G piacát
Az Egyesült Államok mindent megtesz azért, hogy elérje: szövetségesei hozzá hasonlóan tiltsák ki a kínai vállalatot a következő generációs, 5G-s mobilhálózatok fejlesztéséből.

Boris Johnson bejelentésére már Victor Zhang, a Huawei alelnöke is reagált, üdvözölve a döntést:

A Huaweit megnyugtatja az Egyesült Királyság kormányának jóváhagyása, melynek értelmében ügyfeleinkkel közösen tovább folytathatjuk az 5G hálózat kiépítését. Ez a döntés egy sokkal fejlettebb, biztonságosabb és költséghatékonyabb telekommunikációs infrastruktúrát eredményez majd, amely megfelel a jövő követelményeinek. Mindez lehetőséget ad az Egyesült Királyság számára, hogy a világ vezető technológiáihoz férjen hozzá, továbbá biztosítja a piaci versenyt.

Zhang azt is kiemelte, hogy már több mint 15 éve szállítanak technológiákat az Egyesült Királyságban működő telekommunikációs szolgáltatóknak, és tovább támogatják partnereinket az 5G-hálózati beruházásaikban, ami a Huawei szerint elősegíti a gazdasági növekedést és segíti az Egyesült Királyságot abban, hogy megőrizze nemzetközi versenyképességét.

“Álláspontunk szerint a sokszínű beszállítói piac és a tisztességes verseny elengedhetetlenek a hálózat biztonságához és az innovációhoz, valamint ahhoz, hogy a vásárlók továbbra is a lehető legjobb minőségű technológiákhoz férhessenek hozzá.” – mondta Zhang.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik