Tech hardverteszt

Pofonegyszerű a külföldi mobilnetezés a Netgear apró kütyüjével

A Nighthawk M2 mobil router kicsi, multifunkciós, és jól bírja az aksija, éppen ezért remek kiegészítő lehet, ha valaki sokat utazik, főleg az Európai Unión kívülre, és nem akar lemondani a mobilnetről.
Korábban a témában:

Mióta az Európai Unió döntésének hála külföldön is használható a mobil-előfizetésünk adatforgalmának egy része, a tagállamokban sokkal egyszerűbb a telefonunkon netezni, mint pár évvel ezelőtt, ugyanakkor az EU-n kívül ez még mindig elég macerás. Egyrészt kifejezetten drága és szűkös azon előfizetések és szolgáltatások száma, amelyekkel Ázsiában és az amerikai kontinenseken is kapunk mobilnetet, helyi szolgáltatásokat vásárolva pedig a technikai kivitelezés tudja bonyolítani a helyzetet.

Újságíróként sokszor előfordul, hogy az unión kívülre sodor egy téma, és korábban rendre azt a megoldást alkalmaztam, hogy a mobilomat a saját SIM-kártyámmal használtam a helyi hálózatokon, hogy mindig elérhető legyen a számom. E mellé pedig vittem egy extra telefont, amibe a meglátogatott ország egyik szolgáltatójának kártyáját tettem, és a mobilnetet tetheringeltem az alap telefonom számára.

Ez az esetek nagy többségében tökéletesen működött, de az okostelefonokat alapvetően nem erre találták ki, és ilyen formában a hálózat nyújtotta sebesség sem volt mindig kihasználható. Kifejezetten örültem tehát, amikor a kezembe került egy olyan eszköz, amit pont az ilyen helyzetekre terveztek.

Praktikus társ a külföldi utakhoz. Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Netgear Nighthawk M2 mobil router

A Nighthawk M2 egy 240 grammos, nagyjából 10×10 centis, 2 centiméter vastag, kijelzővel szerelt mobil router, amibe egy hagyományos SIM-kártya illeszthető, és miután kapcsolódott a 3G/4G-s mobilhálózatra, 5 és 2,4 GHz-es frekvencián biztosít olyan védett wifit, amire egyidejűleg maximum húsz készülék tud felcsatlakozni, a mobiloktól a laptopokon és a tableteken át egészen a kézikonzolokig.

Az aprócska router nem korlátozza a mobilhálózaton keresztül elérhető sebességet, a 5040 milliamperórás akkumulátor simán kibírja az egész napos használatot, a 2,4 hüvelykes, érintésérzékeny kijelzőn pedig megjelennek a legfontosabb adatok: például a forgalmazott adat mennyisége. A képernyő segítségével ugyanakkor minden fontos funkció elérhető és kezelhető, még a beérkező szöveges üzenetek is, bónuszként pedig egy kapcsolódó mobilapplikációval is menedzselhető az eszköz.

Én az idei CES alkalmával vetettem be az eszközt, méghozzá egy Vodafone-os SIM-kártyával, aminél a RED tarifacsomag Világ Napijegy szolgáltatása lehetővé tette, hogy az USA-ban is legyen állandó adatforgalmam az AT&T szolgáltató hálózatára csatlakozva, és a kütyü egy egész héten át megbízhatóan biztosította a netet a különböző eszközök számára – nemcsak nekem, de más magyar kollégáknak is.

A levegőből veszi ki az internetet. Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Az eszköz kezelése amúgy pofonegyszerű: a hátlapot lepattintva, az aksi alá helyezhető be a SIM, visszazárva pedig csak be kell kapcsolni a kütyüt, majd a PIN kódot megadva a router azonnal elkezdi keresni a hálózatot. Átszálláskor Londonban is tettem egy próbát vele, és az Egyesült Királyságban, illetve az USA-ban is nagyjából két perc után már élvezhettem is a modern telekommunikáció előnyeit.

Az érintőképernyő segítségével pár pillanat alatt beállítható a hálózatunk neve, a szükséges jelszó, megszabhatjuk, hogy milyen frekvenciá(ka)t használjon a router, majd ha ezzel megvagyunk, már csak csatlakoztatni kell az eszközeinket, és nincs több dolgunk azon kívül, hogy ne hagyjuk végleg lemerülni a routerünket. Esetemben a Nighthawk M2 simán kibírt egy egész napot egyetlen töltéssel, de a biztonság kedvéért ott volt nálam egy 20100 milliamperórás Rawpower Xtreme Series power bank is, amivel lemerülés esetén az USB-C porton keresztül tudtam volna tölteni az eszközt.

Ha pedig már portok, a Type-C mellett találunk egy Ethernet csatlakozót és egy USB-A bemenetet is. Előbbihez UTP-kábellel csatlakoztatható eszköz, sőt akár arra is jó, hogy a kevésbé modern, wifi nélküli hotelekben a falban lévő vezetékes netet alakítsuk át wifivé. Az USB-A pedig simán használható arra, hogy külső adathordozót csatlakoztassunk a routerre, ami ezt követően képessé válik az ott található tartalmak (zenék, filmek, sorozatok) streamelésére. Ez főleg akkor jöhet jól, ha egy hosszú családi utazás során a szülők minden gyereket szeretnének lefoglalni a saját kedvenccel.

A portoknak hála egy kifejezetten sokoldalú kütyüt kapunk. Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Praktikus és megbízható

Egy két SIM-kártya fogadására alkalmas okostelefon segítségével ugyan ma már egyszerűen megoldható az Európán kívüli mobilinternet problémája, de a Nighthawk M2 sokkal többet tud annál, minthogy tovább osztja a mobilhálózaton keresztül elérhető adatforgalmat. Egyszerre akár egy egész társaság vagy több eszköz igényét is ki tudja elégíteni, könnyedén testre szabható, és

különösebb technikai ismeretek nélkül is gond nélkül használható.

Üzleti úton, munkára és nyaralás során is kiválóan használható, főleg, ha egyszerre több embernek van szüksége mobilnetre, de még otthon is simán bevethető. Az egyetlen kellemetlen tényező a Nighthawk M2-vel kapcsolatban, hogy a Netgear bizony megkéri az árát, ha éppen nem találunk valamilyen akciót, akkor 160-170 ezer forintnak megfelelő összeget kell kicsengetni érte, éppen ezért főleg azoknak lehet ideális választás, akik az átlagosnál jóval több időt töltenek utazással, és főleg az Európai Unión kívül.

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Csukás István

Neki köszönhetjük a Süsü, a sárkányt, a Pom Pom meséit vagy a Nagy Ho-ho-ho-horgászt is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.