Tech

Magyar férfi életét mentette meg az Apple okosórája

A 45 éves Varga Zsolt a Velvettel osztotta meg történetét, miszerint Apple okosórája mentette meg életét. A férfi egészen addig nem gondolta volna magáról, hogy bármilyen egészségügyi problémája lenne, míg karácsonyra nem kapott egy Apple Watch 5-öt. Amikor az ajándékot felpróbálta, az eszköz meglepetésére jelezte, hogy pitvarfibrillációja van, ami a szívritmuszavar egyik fajtája. Zsolt szkeptikus volt, ezért a család többi tagján is elvégezte a mérést, de az óra mindenki másnál rendben talált mindent.

 Van egy olyan funkció, hogy a manuálisan mért EKG-t egy pdf-ben tovább lehet egyből küldeni az iPhone-ról. Kimentettem, és ezt elküldtem egy orvos barátomnak, hogy nézzen rá. Ő azt mondta, hogy ez nem bagatell dolog, mindenféleképpen menjek el orvoshoz” – mondta a Velvetnek.

Zsolt az ünnepek után el is ment az ügyeletre, ahol beigazolódott az eredményt, amit az óra mutatott.

„Azonnal adtak egy beutalót sürgős kórházi vizsgálatra, hogy a kerületi kórház kardiológiai osztályára azonnal menjek be, de azt mondta a doktornő, hogy ebből a kórteremből csak mentővel vagy taxival mehetek tovább, nem engedték, hogy saját magam által vezetett autóval menjek. Már ide sem szabadott volna így jönni! Ott csak lifttel mehettem fel az emeletre, lépcsőn nem, ez már nagyon ijesztő volt”

Ezt több vizsgálat és eljárás is követte, jelenleg a katéteres ablációra vár.

Az orvosok azt mondták, hogy ilyet még ők se hallottak, hogy valaki lábon bemegy azzal, hogy az órája jelzett, hogy forduljon orvoshoz. De már egy ilyen korban élünk, amikor egy óra akár be is küldheti az embert a kórházba!” – összegezte történetét a férfi.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik