Tech

Váratlan helyről cikizik Elon Musk törhetetlen üvegét, ami mégis betört

A hét egyik legnagyobb szenzációja az Elon Musk vezette Tesla nagy leleplezése, a Cybertruck, ami nemcsak a retro sci-fi filmeket idéző külsejével hívta fel magára a figyelmet, de azzal is, hogy a cégvezér a bemutatón törhetetlen üvegeket ígért, amit a helyszínen mégis betörtek – ráadásul rögtön kétszer. A malőrre ugyan van magyarázat, de a leleplezés ezen mozzanata olyanokat is megihletett, akikről elsőre nem gondolná az ember, hogy nekiállnak cikizni Muskot és a retrofuturisztikus kisteherautóját.

A LEGO-nál viszont meglátták a lehetőséget a baklövésben, és a dán játékgyártó Ausztráliára pozicionált Facebook-oldalán megjelent egy frappáns poszt, ami a Cybertruck promóképeit figurázza ki, méghozzá egy mindössze három elemből és négy kerékből álló LEGO járművel. A kép mellé biggyesztett szöveg szerint megérkezett a teherautók új generációja, ráadásul a cég ígérete szerint az ő járgányuk garantáltan betörhetetlen – a felépítést látva ezúttal nincs is okunk kételkedni.

Fotó: LEGO / Facebook

A LEGO egyébként nem először élcelődik humorosan más cégeken, hiszen annak idején a Samsung hajlítható kijelzős telefonját figurázták ki elég kreatívan. A poszton pedig valószínűleg még Elon Musk is elmosolyodhatott, és a cégvezérnek nincs is oka szomorkodni, hiszen mindössze négy nap alatt nem kevesebb, mint 250 000 előrendelés érkezett a mindennapinak semmiképpen nem nevezhető pickupjára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik