Tech

Beindult a mémgyár Elon Musk furcsa kocsijáról

Elon Musk nemrég bemutatta a Tesla legújabb modelljét, az úgynevezett cybertruckot – magában nem is ez volt az igazi hírérték, sokkal inkább az, hogy a kocsi betörhetetlennek reklámozott ablaküvege kétszer is betört a bemutató alatt.

A Tesla dizájnigazgatója, Franz von Holzhausen demó közben egy fémgolyót vágott a spéci szélvédőhöz, amivel demonstrálni szerette volna annak szívósságát. Ami viszont ezután történt, arra nem számított.

Ugyanis a törhetetlen üveg betört. Musk azzal a poénnal próbálta menteni a kellemetlen helyzetet, hogy legalább nem repesztett át rajta teljesen a labda, és talán a kolléga dobott túl erősen. Röviddel ezután tettek egy második próbálkozást is egy másik ablakkal, de az is betört.

Persze a mémgyár azonnal beindult, és nemcsak a törött üvegre: már maga a cybertruck is nagyon viccesen és furán néz ki, erre is érkeztek műalkotások. Összeválogattuk a legjobbakat.

1. Van, aki szerint a kocsi úgy fest, mint egy rossz grafikájú játékautó.

2. Mintha valahol már láttuk volna…

🤣

Közzétette: Tudományos mémek – 2019. november 25., hétfő

 

3. Marty McMusk és a Cybelorian

4. Így születhetett a dizájn

5. A külsővel többeknek volt problémájuk

6. Ki viselte jobban?

7. Elon Musk, 4 éves

8. Alacsony felbontásban

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Memebase (@memebase) által megosztott bejegyzés, Nov 22., 2019, időpont: 8:18 (PST időzóna szerint)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik