Tech

Az idei black friday-en jobban fogy a PlayStation 4, mint a szárítógép

Az Extreme Digital black friday-e reggel fél hatkor indult, az érdeklődők egy néhány perces várakozási soron keresztül tudtak belépni az oldalra, és reggel nyolc óráig több mint kétszázezren keresték fel az oldalt. Az első órák számai alapján egy átlagos ügyfél idén több fekete pénteki terméket vesz, mint tavaly, a rendelések többségét pedig bolti átvétellel kérik – írja a cég sajtóközleménye.

Az Extreme Digital egymilliárd forintnyi kedvezményt nyújt az idei black friday-en
A fúzió előtt álló áruház november 15-ére hirdette meg a nagyszabűsú akcióját.

Az első órák eladási statisztikái alapján a top3 termék a Playstation 4 konzol Pro és Slim verziója, utána következik a Beko gyártmányú szárítógép, illetve a Samsung Galaxy A50 okostelefon. A játékgép vezető pozíciója azért meglepő, mert a korábbi években a szárítógép volt a legnagyobb fekete pénteki slágertermék – bár a nap folyamán még változhat a rangsor.

Az első húsz termék között még az LG, a Samsung és a Sony 43-55 colos UHD okostelevíziói is megtalálhatók, valamint a felső kategóriás Nikon Z6 tükör nélküli digitális fényképezőgép is. Népszerűek még a prémium Bluetooth fej/fülhallgatók és a LEGO-szettek és az akkumulátoros fúró/csavarhúzók is,

A reggeli adatok szerint egy tipikus black friday vásárló az Extreme Digitalnál átlagosan 1,77 darab terméket vásárolt, a rendelések 60 százalékát bolti átvétellel kérték (ez országszerte tizenhét szaküzletben lehetséges), és 19 százalékát fizették ki online.  A fekete pénteki akciós termékek bolti átvételét  5 napon belül,  házhozszállítását pedig 2-7 napon belül biztosítja az Extreme Digital, de ezeken felül több tízezer további akciós ajánlat is elérhető a webáruházban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik