Tech

Már nem végtelenül kínos a Sonic videojátékból készült film új előzetese

A Sonic the Hedgehog videojáték 1991-ben jelent meg a Sega Megadrive konzolokra, és a főszereplő kék sün akkora népszerűségre tett szert, hogy az elmúlt 18 évben rendre feltűnt újabb és újabb programokban, legutóbb például a Mario & Sonic at the Olympic Games Tokyo 2020 című sportjátékban. A karakter ezen felül felbukkant képregényekben és rajzfilmekben is, majd néhány éve Hollywood is a fejébe vette, hogy

élőszereplős filmet készít Sonic főszereplésével.

Az alkotást le is forgatták többek között Jim Carrey és James Marsden közreműködésével, és néhány hónapja ki is adták az első előzetest, amiben annyira bénán nézett ki Sonic karaktere, hogy az internet teljesen felháborodott. A negatív visszhang olyan jelentős volt, hogy a produkció mögött álló Paramount stúdió komolyan beijedt és bejelentették, hogy teljesen átalakítják a digitálisan életre keltett figura külsejét, hogy jobban hasonlítson a videojátékokban látható karakterre.

A film ugyan csak 2020-ban kerül majd a mozikba, de most megérkezett az első előzetes, amiben már az átalakított címszereplő látható, és kijelenthetjük, hogy Sonic megjelenése már nem olyan végtelenül kínos, mint az előző trailerben. Sőt a film még viccesnek is tűnik az előzetes alapján, szóval már az is elképzelhető, hogy nem lesz hatalmas bukás a Jeff Fowler rendezte alkotás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik