Tech

Gyors vérteszt segíthet az agydaganat felfedezésében

Áttörést hozhat az agytumorok felfedezésében és a betegek gyógyításában egy új módszer, amit egy brit rákkutató konferencián prezentáltak az Edinburghi Egyetem kutatói: a mesterséges intelligencia segítségével egyszerű vértesztből ki tudja venni, ha valakinek az agytumorra utaló markerek vannak a vérében, ezzel pedig lényegesen fel tudja gyorsítani a diagnózist, így megnövelve a túlélési esélyeket.

Jelenleg az agytumor felismerésének egyetlen megbízható módja az agyi CT, esetleg az MRI, de ezek gyakran hosszú várakozási idővel érhetők csak el, és mire a beteg odáig eljut, hogy így is megvizsgálják, jelentősen csökken a túlélési esélye. Ráadásul

az agydaganatnak nincsenek olyan jól elkülöníthető tünetei,

amelyek más betegségre nem jellemzők: a kezdeti időszakban rendszerint csak fejfájás és memóriazavar jelentkezik.

Az új módszer egyszerű vérteszt kémiai vizsgálatából áll, amit mesterséges intelligencia is kielemez, és keresi az olyan kémiai jeleket, amelyeket az agydaganat hagy a vérben. A kutatás vezetője, dr. Paul Brennan az előadásán elmondta, hogy az agydaganatok 62 százalékát a sürgősségin diagnosztizálják, annak ellenére, hogy a beteg már többször látogatta meg a háziorvosát a tüneteivel. Ennek az az oka, hogy az agydaganat diagnosztizálása nagyon nehéz, és fejfájásra, zavarodottságra ritkán küldenek valakit rögtön CT-re vagy MRI-re.

Fotó: iStock

Éppen ezért szükség van egy olyan tesztre, amit az Edinburghi Egyetem kutatói fejlesztettek ki: gyorsan és egyszerűbben kimutatja az agydaganat gyanúját, a háziorvos pedig gyakrabban írhatja fel, mint a drága gépes vizsgálatokat.

A módszer az infravörös spektroszkópia kipróbált módszereit használja, és megspékeli a mesterséges intelligenciával, ami könnyebben és hatékonyabban megtalálja a daganatra utaló jeleket. A kutatók 400 agydaganatgyanús betegen próbálták ki a vértesztet, közülük végül 40 embernek lett pozitív a CT-je vagy az MRI-je. A vérteszt a tumorok 82 százalékát meg tudta jósolni. Az egészséges emberek 84 százalékát is kimutatta, ami külön jó jel, hiszen alacsony a fals pozitív eredmények aránya.

A leggyakoribb agydaganattípust, a gliomát a teszt 92 százalékos pontossággal tudta jelezni.

A kutatók szerint az eljárást potenciálisan másfajta tumoroknál is fel lehet használni, ha kicsit átalakítják a jellemzőket – ez pedig forradalmasíthatja a rák felfedezésének módszereit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik