Tech

Egy rakás hasznos újdonságot vezetett be a Google

A Google idén a korábbinál is több erőforrást fordít olyan eszközök és beállítások fejlesztésére, amelyekkel a felhasználók nagyobb kontrollt kaphatnak adataik felett. Májusban a müncheni székházukban megnyitották a Google Safety Engineering Center (GSEC) nevű  új részleget is, ahol a mérnökök kifejezetten a privátszférához és az adatvédelemhez kapcsolódó fejlesztéseken dolgoznak, ennek gyümölcse pedig kezd megmutatkozni. A keresőcég három olyan új eszközt is bejelentett, amiket érdemes mindenkinek használnia.

A Google Térképbe világszerte megérkezett a rég várt inkognitó mód, ami 2008-as indulása óta jó ideig csak a Chome böngészőben volt elérhető. Az idei év elejétől a funkció elérhető a YouTube-on és mostantól a Térkép szolgáltatásban is élhetnek vele a felhasználók. A fejlesztés lényege, hogy a mobilappban a korábbi keresések, helyadatok és egyéb aktivitások mind eltüntethetőek. Amikor a mód aktiválva van a Google Térképben, egy fekete ikon tűnik fel, a helyzetjelölő pedig kékről sötétszürkére vált.

Európa szívéből érné el a Google, hogy bízzunk benne
Münchenben nyitotta meg biztonsági központját a Google, ahol a felhasználói adatok kezeléséről és jövőjéről döntenek majd.

A YouTube sem maradt ki a sorból, a videómegosztón is beállíthatjuk az előzmények automatikus törlését, ami május óta a Google-fiókunkon belül végezhető el. A beállítással adott idő után maguktól törlődnek a helyelőzmények, illetve a webes és alkalmazástörténet, amely magában foglalja a keresést, böngészést, valamint a hangfelvételeket is. Ezt a funkció mostantól a YouTube-előzményekben is elérhető.

A Google Asszisztens pedig a jövőben azonnal és automatikusan törli a kért adatokat, ha olyan a parancsokat adunk neki, mint például  a „Hey Google, delete the last thing I said to you”, azaz vagy a  „Hey Google, delete everything I said to you last week”. Ha a felhasználó egy hétnél több adat törlését kéri, az Asszisztens közvetlenül a fiókbeállítások oldalra irányít, ahol végrehajtható a kért művelet.

Hogy mely Google-funkciókat érdemes még használnia biztonsága érdekében, arról itt írtunk korábban:

Ezt kapcsolja be azonnal a Google-fiókjában, ha még nem tette volna!
Szánjon pár percet a fontos beállításokra, így később nem fog lesz oka bánkódni amiatt, hogy feltörték a fiókját.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik