A Jaegerrmeister nevű videojátékos netes közvetítései mellett azzal vált hírhedtté, hogy övé volt az egyik legkoszosabb szoba a világon, ami kicsit sem túlzás, hiszen az állapotokat látva még azok is a szívükhöz kaptak, akik egyébként szétdobálják a zoknijaikat és sokáig halmozzák a mosatlan edényeket. A gamer saját bevallása szerint
Nem csoda, hogy nézői hangot adtak annak, hogy nem szívesen nézik háttérként a szeméttelepet és undorodnak attól, hogy milyen környezetben él kedvencük, ennek hatására Jaegerrmeister végre gumikesztyűt hozott és alaposan kitakarított. A műveletről egy timelapse videóit is készített, ami azóta ugyan már nem érhető el eredeti formájában a csatornáján, de mások reakcióvideói alatt még fellelhetők belőle pillanatok itt-ott a YouTube-on.
Aki azt hitte, hogy a nagytakarítás után a gamer pedánsan fenn tartja a kemény munkával elért állapotot, eléggé naiv volt. A legfrissebb információk szerint Jaegerrmeister ugyanis visszaesett, a kupleráj a régi, ami nem a saját igénytelenségével magyarázott, hanem a World of Warcraft Classic című játékkal.
Ez úgy derült ki, hogy egy szeptemberi közvetítés során egyik nézője arról érdeklődött, sikerül-e tartani a rendet, mire a streamer némi hezitálás után megmutatta, hogy nagyon nem.
„A szobát kitakaríthatod, de az életstílusodat nem. Nagyon rajta vagyok a klasszikus WoW-on, a szobám egy pokol, hogy őszinte legyek. Látjátok? Nem akarjátok látni!” – mondta el a nézőknek, hozzátéve azt, hogy most nem fogja azt tenni, amit múltkor, ne is számítson senki takarítós videóra – őt most túlságosan leköti aktuális kedvenc játéka.