Az elmúlt évek során (legutóbb épp hogy csak pár hete) többször is felbukkant egy hoax arról, hogy a Facebook fizetőssé válik. A félrevezető információ rendszerint körüzenetekben szokott terjedni a Messengeren, vagy facebookos bejegyzésekben a hírfolyamban. Néhány gyanús jelet figyelve azonban mindig bebizonyosodik, hogy az üzeneteket sosem a közösségi oldal indítja, és egyszerűen butaságról van szó.
A pletykáknak persze némi táptalajt adott, hogy a Cambridge Analytica-botrány után Mark Zuckerbergnek kongresszusi meghallgatásokon kellett felelnie, ahol érintőlegesen utalást tett arra, hogy a legnagyobb közösségi oldal talán gondolkodik egy fizetős verzión – erre utalt legalábbis, hogy válaszában Zuckerberg úgy reagált az egyik szenátor kérdésére, hogy a Facebooknak mindig lesz egy olyan változata, ami ingyen elérhető az emberek számára.
Az internet egyes fórumain ismét aktuálissá vált a kérdés, hogy lesz-e fizetős Facebook, és erre maga a közösségi oldal adott okot. A Business Insider kiszúrta, hogy a Facebook főoldalán látható regisztrációs felület megváltozott. A legszembetűnőbb, hogy míg régen feketén-fehéren ott állt az „ingyenes és az is marad” szlogen, ehelyett mostanra már azt látjuk, hogy „Gyors és egyszerű”.
Eddig két teória vetődött fel ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy valóban elképzelhető valamilyen fizetős csomag előkészítése, de ez nem jelenti, hogy nem lesz ingyenes változat is, ahogy eddig. Emlékezzünk csak rá, a YouTube-on is van reklámmentes verzió havidíjért cserébe, és bizonyosan lennének olyan Facebook-felhasználók, akik szívesen fizetnének azért cserébe, hogy ne bukkanjanak fel folyamatosan reklámok, miközben görgetik a falukat.
Ha józan ésszel belegondolunk, mi magunk tényleg nem ingyen használjuk a Facebookot, hiszen adatainkkal fizetünk, amiből aztán pénzt csinál a vállalat fejtette ki José Antonio Castillo, digitális jogi szakértő a Business Insidernek.
A Business Insider ezzel kapcsolatban megkereste a Facebookot is, akik egyelőre nem kommentálták a változtatást.
(Kiemelt kép: AFP)